Menu
Obec Svodín
obecSvodín
részletes keresés

Megújult a Hősök Szobra Szőgyénben

Megújult a Hősök Szobra Szőgyénben

“Hősök emlékére ez a szent jel itt, kiknek példája oktat és hevít.”

Szőgyén Község Önkormányzata, valamint az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet, Magyarország Kormánya nemzetpolitikai stratégiájához igazodva támogatást nyújtott az I. világháború áldozatainak emlékműve, a Hősök Szobra felújítására. Az 1924-ben emelt – véleményem szerint páratlanul szép és arányos – emlékmű az évek során kicsit megkopott, a keresztről hiányzott a korpusz, a talapzaton és a kovácsoltvas kerítésen is nyomot hagyott az idő vasfoga. Ráfért hát a felújítás, hogy méltóképpen tudjuk fejet hajtani azok előtt, akik 100 évvel ezelőtt vérüket áldozták a hazáért.

A vasárnapi szentmisét Farkas Zsolt szőgyéni esperesplébános a hősökért mutatta be. ” A katonák legtöbbje nem hatalmi érdekből harcolt. Egymásért küzdöttek, képesek voltak az életüket is feláldozni saját bajtársaikért, akikkel összekovácsolta őket a sok rossz és a szenvedés. Aki képes feláldozni életét, az a legnagyobb szeretetet nyilvánítja ki” – hangsúlyozta az atya szentbeszédében.

A szentmise után az ünneplők a templom melletti emlékhelyen a helyi cserkészek és hagyományőrzők díszőrsége mellett rótták le kegyeletüket a hősök előtt.

Sárai Balázs Wass Albert: Mikor a bujdosó Istennel beszél érzékeny húrokat pengető szavalata után Szantner Gábor a József Ágost Emléktársaság, a főherceg hagyományának ápolója mondta el ünnepi beszédét.  “Az 1914-ben kitört Nagy Háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia volt az egyetlen olyan hadviselő fél, amely nem területi hódítások érdekében vetette be hadseregét. A császárért, királyért és hazáért mundért felvevő honvéd bakák, huszárok, tüzérek és műszakiak soraiban számos magyar- és németszőgyéni teljesített szolgálatot. Az első világégés poklában a magyarszőgyéniek közül ötvennyolcan, míg Németszőgyén fiai közül ötvenhatan áldozták életüket hazájukért.”

“Nem haltak ők hiába. A hazaszeretet mártírjainak vére igazságért kiállt az égbe. Ezt az imát az Isten meghallgatja!” – idézte végezetül Szantner Gábor gróf Apponyi Albert veretes sorát, amely az 1926-ban felavatott jászberényi Huszárszobor talapzatán olvasható. Szantner úr még doberdói fát is adományozott a községnek, amelyet a szobor körüli kertben ültettek el.

Vígh Gábor szőgyéni polgármester megköszönte mindenki munkáját, aki kivette részét a felújításból és az ünnepség szervezéséből, majd Pálmai József dömösi nyugalmazott tanár katonanótái melegítették szívünket a metsző, hideg szélben. Zsolt atya imát mondott a hősökért “Akikért most imádkozunk, azok nem kímélték önmagukat, sőt életüket és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a Gondviselés jelölt ki számukra, hogy ez legyen a mi hazánk. Minket pedig segíts kegyelmeddel, hogy ezt a drága vérrel szerzett és megvédelmezett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, és érte dolgozni meg ne szűnjünk.” Ezt követően megáldotta a felújított emlékhelyet, az ünneplők pedig elhelyezték koszorúikat, virágjaikat és mécseseiket a talapzaton. -bokor-

Fő támogató

bethlen gábor

Hozzáadás dátuma: 24. 1. 2018 8:14
Legutóbbi frissítés dátuma: 20. 3. 2022 18:48
Szerző: Správca Webu

Turista

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14
1
15 16 17
18 19 20 21 22 23
1
24
25 26 27 28 29 30 31

Mobilos alkalmazás

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

Közösségi hálózatok

Március 2024
Po Ut St Št Pi So Ne
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31