Menu
Obec Svodín
obecSvodín
részletes keresés

XVI. Pató Pál Napok

A fergeteges Miss-T & Funk Loops zenekar

Júlis 7–8. között XVI. alkalommal szervezte meg községünk önkormányzata a Pató Pál Napok rendezvénysorozatot.

A program pénteken, a kultúrház előtti téren vette kezdetét. Első felvonásként a sokak által kedvelt alter-rock zenekar, a Pálmafunk lépett színpadra, majd Varró Csilla csapata mutatkozott be, akik a fitnesz alapjaira építve próbálták mozgásba hozni a lakosságot. Ezt követően Csókás Judit és a Maffia Swing adta elő felejthetetlen műsorát. A napot a Trapéz zenekar koncertje zárta, akik múltidéző slágerekkel késő éjszakába nyúlóan szórakoztatták a közönséget.

A szombati nap a hagyományokhoz hűen focimérkőzéssel indult: Magyarszőgyén Németszőgyén csapatával mérettetett meg. Annak elllenére, hogy mindkét csapat nagyon igyekezett és minden erejével harcolt, győztes csak egy lehetett. Ezúttal Németszőgyén csapatának kedvezett a szerencse. Az eredmény: 6:4

A kulturális programkavalkád az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor zárókiállításával vette kezdetét a színházterem előtti térben, ahol a sokféleség és sokszínűség jegyében bemutatásra került az a 60 darab művészek által ihletett alkotás, mely a jövőt illetően a Szőgyéni Művészeti Galériát hivatott gazdagítani.

A színpadi fellépések sorozatát a legkisebbekkel indítottuk. Danczi Mónika a Ringató foglalkozások hangulatát idéző zenés összeállításával kedveskedett a kicsiknek és azok szüleinek, miközben felavatásra került az (önkormányzat jóvoltából) erre a célra vásárolt gyerekszőnyeg. 

A nap központi eseménye a helyi fellépőkből összeállított színes és változatos kultúrműsor volt, ahol felléptek többek közt a helyi óvoda és alapiskolák gyermekei, a Kis Iglice, a Szőlővirág Népdalkör, a Szőgyéni Dalkör, a Salsation Fitness, akik alapos felkészültségükről tettek tanúbizonyságot a színpadon.

A minden év július első hétvégéjén tartandó rendezvényen községünk polgármestere, Méri Szabolcs is köszöntötte a jelenlévőket, majd az est felvidéki sztárvendégei következtek – Szvrcsek Anita és Bertók István, valamint a Miss-T & Funk Loops zenekar, azaz DJ Szemi, Sipos Janko és Horváth Tímea formációja.

A falunapi rendezvényt végül a Tequila Show Band zárta, akik mulatós zenéjükkel rövid idő alatt táncra perdítették az érdeklődő közönségét.

Az idei évben Fő terünkön képkeretet imitáló szelfi falat is létrehoztunk, mely lehetőséget biztosított egyedi fényképek készítésére falunk ikonikussá vált alakjával, Pató Pállal. Társaságában nyugalomra lelhettünk...

A lakosok nagy számban és nagy szeretettel fogadták a fellépőket, akik fergeteges hangulatot varázsoltak a szabadtéri színpadra.

Jövőre újra, ugyanitt!

Támogatók: KultMinor, MOL-Új Európa Alapítvány, Szőgyén Község Önkormányzata

 

-sv-

Hozzáadás dátuma: 15. 8. 2023 8:07
Legutóbbi frissítés dátuma: 12. 3. 2024 8:16
Szerző: Správca Webu

Aktualitások

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Mobilos alkalmazás

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

Közösségi hálózatok

Po Ut St Št Pi So Ne
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Kalendár zvozu odpadu