Írta:

2010-ben a Magyar Országgyűlés tanúságtételül elfogadta a trianoni békediktátumra emlékezve, a magyarság történetének e szomorú dátumát, június 4-ét, és emléknappá nyilvánította.
Ebből kifolyólag Tata Város Önkormányzata immár ötödik alkalommal a Nemzeti Összetartozás-napi rendezvénysorozatra hívja az elszakadt országrészek testvértelepüléseit, hogy erősíthessék a nemzet együvé tartozását.

Június 2-án érkeztek a szőgyéni, szovátai és magyarkanizsai önkormányzatok képviselői az anyaországi Tatára, a közös testvérvárosba. Ez idő alatt töltötte jutalomüdülését az Anyanyelvi vetélkedő négy nyertese a Csongrády Lajos Alapiskolából felkészítő tanárukkal. Ők is részt vettek néhány közös rendezvényen, így az egész napos soproni kiránduláson is, amikor közösen megtekintették a „hűség városa” néven is ismert határ menti város nevezetességeit.

Június 4-én, a délelőtti programban a testvérvárosok küldöttei tatai iskolákba látogattak. A szőgyéni delegáció a Fazekas utcai testvériskolában együtt emlékezett a diáksággal. A történelmi emlékezés után tanórákat tekinthettek meg az anyanyelvi vetélkedő győzteseivel együtt, akik egy prezentációban mutatták be iskolájukat.

Délután a Szőgyéni utca mellett lévő Mindszenty téren felavatták és felszentelték a szőgyéni emlékkeresztet, ahol Vígh Gábor szőgyéni és Michl József tatai polgármesterek mondtak ünnepi beszédet. A keresztet Tata Város Önkormányzata határozata alapján állították fel a Szőgyénből kitelepítettek emlékére. A kereszten lévő 18. századi öntöttvas korpuszt 1948-ban a Szőgyénből kitelepített Méri család vitte magával a száműzetésbe. A tölgyfát a keresztre a szőgyéniek adományozták, Smidt Róbert fafaragó készítette, míg a korpusz másolatát Baracska Árpád, a felszentelést Szalai Gábor és Farkas Zsolt plébánosok végezték. Közreműködők voltak: Berényi Kornélia, Pálma József esztergomi tanár, a 9. Vörössipkás Zászlóalj Felvidéki Hagyományőrzői, valamint a négy csongrádys diák, akik virágot helyeztek el az emlékkeresztnél.

Ezt követően a Nemzeti Összetartozás terén lévő emlékoszlopnál koszorúzással emlékeztek a 95 éve történtekre, ahol a szőgyéni delegáció nevében Vígh Gábor polgármester és Blahovics László alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját. A Gútay Galéria adott otthont a magyarkanizsai építész, Puskás Károly fotókiállításának, melynek ünnepi megnyitója után a Magyary Zoltán Művelődési Központban Jótékonysági előadás következett. Az est bevételével Tata Város Önkormányzata a Szovátán épülő Mariánum –Tündérkert Lelkiségi és Kulturális Központot, illetve a benne helyet kapó Kodály Zoltán Népfőiskolát támogatta.

A kapcsolat, melyet Tata ápol a kívül rekedt országrészek testvértelepüléseivel, nem más, mint egy láthatatlan újraegyesítés, amikor a nemzet közös rendezvényeken újraépíti önmagát, megtalálva az elveszettet, újraépítve a szétszakítottat.

Ui. Szőgyénben a Szőgyénből kitelepítettek emlékkeresztje – a tatai kereszt és korpusz mása – ez év július 11-én lesz felszentelve a kultúrház előtti parkban.

Berényi Kornélia

bicajosok2

Tata1

bicajosok

A keresztrefeszített elkísért életünk útján

“Áldott legyen mindenki, aki reménnyel néz a keresztre, nemzedékről nemzedékre”

Ilonka néni

A 83 éves Mériné Sárai Ilonka néni szemében még most is ott a szomorúság, ott a könny, ha a kitelepítés szóba kerül. És most bizony szóba került, hiszen Tatán keresztet állítottak a Szőgyénből kitelepítettek emlékére. De milyen keresztet?!

– Ifjak voltunk, szerelmesek, telve reménnyel. Az élet előttünk állt, amikor kézhez kaptuk a fehér lapot, hogy el kell hagynunk szülőföldünket – kezd a történetbe Ilonka néni. A párommal szentül hittük, ez nem lehet végleges. Ő előbb ment, én pedig utána szöktem és összeházasodtunk. Hosszú évekig élt bennünk a remény, hogy hazamegyünk… Feri a poggyászuk közé bepakolta azt a korpuszt is, amelyet nem sokkal a kitelepítés előtt talált a határban a mezei munka során. A kereszt fája össze volt törve, de a korpusz még ép volt. Feri ezt hazavitte, őrizgette, és amikor eljött az otthon elhagyásának gyászos napja, ezt a Krisztus testet is magával vitte. A későbbiekben, már házasokként is magunkkal vittük minden egyes új helyre, ahová az élet sodort.

– Pár éve, azt mondja a vejem: Vettem egy magyar zászlót, megvarrod? Mondtam neki, minek vett, hiszen van nekünk magyar zászlónk a padláson, amit még otthonról, Szőgyénből hoztunk. Mikor Ilona néni látja, csodálkozva nézek rá, megmagyarázza: Annak idején, amikor Szőgyénbe bejöttek a magyarok olyan felhőtlen volt az öröm, hogy sok család beszerzett egyet. Így történt, hogy minden egyes kitelepített utolsó pakkjában ott volt a magyar zászló is. Szóval, amikor Imre felment a padlásra nem csak a zászlót, de a korpuszt is megtalálta. Lemosta és elbűvölten nézte. Ez gyönyörű! – ezt bizony nem a padláson kell tartani!

– Első ránézésre láttam, milyen míves alkotás ez – mondja Jámbor Imre, aki lehozta a korpuszt a padlásról. A 18. századból származó öntöttvas Krisztus test eredetileg festett lehetett. Először úgy gondoltam, állítsuk fel a kertben, de a mama azt mondta, inkább a szobában tegyük a falra. Papunk, Szalai Gábor atya véleménye az volt, hogy sokkal méltóbb helyet kell neki találnunk. A korpusz híre eljutott Tata város önkormányzatáig, akik a keresztállítást javasolták.

Élnek még itt Tatán a Szőgyéni utcában az egykori kitelepítettek és leszármazottaik – mondja Ilonka néni. Nekik ez a kereszt a szülőföld egy darabkája, de remélem, rátekintve sokan mások is erőt fognak tudni meríteni a nehézségek és sorscsapások elviseléséhez. Ezért már megérte elhozni és őrizgetni. -bok-

Comments are closed.