Írta:

Ide születtél, itt van dolgod

A Csongrády Lajos Alapiskola mellett működő iskolatanács a decemberi akuló ülésén – megújult tagsággal – szokatlan kérdéssel találta szemben magát.  Megdöbbenéssel hallottuk, hogy néhány szőgyéni szülőben felmerült a kétely, hogy biztosan a szőgyéni alapiskolába írassa-e gyermekét az óvoda után. Ezért az iskolatanács egy beszélgetős délutánt szeretne megszervezni  az óvodás gyermekek szüleivel, hogy biztosak legyenek abban, hogy a legjobb döntés: a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola.

A szőgyéni alapiskolában tanult 81 éves nagymamám is. Mivel félárvaként dolgozni kényszerült már gyerekként, csak ezt a 8 osztályt járta. Írni, olvasni, számolni megtanult, a többit pedig az élet tanította meg neki. Családom minden tagja a szőgyéni alapiskolában tanult. Én is, és most a gyerekeim is. Ja, hogy akkor más idők voltak?

Annak idején összeverekedtem egy fiúval rögtön első osztályban, elég rendesen átrendeztük az osztályt. Nem rendeztek belőle nagy ügyet, nem volt beírás, nem volt megrovás, igazgató előtt jelenés, semmi. Következménye, az viszont volt! Egymás sértegetése, piszkálása, felnőtt korunkig neheztelés. Fájdalmas volt, de kellett az élethez. Megtanultuk, hogy minden tettünknek következménye van mások büntetése nélkül is. Végig tiszta egyes tanuló voltam, kivéve negyedik félévben kaptam egy kettest zenéből. Pontosabban gyávaságból. Nem voltam hajlandó 37 osztálytársam előtt egyedül énekelni.  A lehetőséget megkaptam, de nem éltem vele. Ez is kellett! Középiskolában már egy egész jegyet javítottam félévnyi anyag lefelelésével egy másik osztályban. Ha az ember el akar érni valamit, akkor el is éri! Gyerekként mi is voltunk mindenfélék. Teljesen mindegy, hogy lányok vagy fiúk. Olyanok voltunk, amilyennek lennünk kellett ahhoz, hogy tanuljunk, hogy felkészüljünk a ránk váró életre.

Az emberek, a gyerekek ma is mindenhol mindenfélék. Viselkedésünkkel hatunk egymásra, formáljuk egymást. Gyermekét mindenki saját értékrendje, lehetősége és képessége szerint neveli. Azzal biztosan nem ártunk nekik, ha úgy neveljük őket, hogy elfogadják és szeretettel tudjanak bánni a másfajta emberekkel, gyerekekkel. Esetleg példát tudjanak mutatni, amit követni lehet. Miből gondolják kedves szülők, hogy ezt a gyerekek elkerülik, ha más iskolába járnak? Ami elől az ember menekül, az előbb-utóbb úgyis utoléri. A gyerekeknek ne a megfutamodást tanítsuk, hogy máshol jobb, máshol jobbak az emberek. Ide születtek, itt van dolguk, itt kell megtanulniuk az alapokat az élethez, biztonságban, itthon. Ami nem tetszik, azon mindig van lehetőség változtatni képviselőként,  pedagógusként, szülőként, szülői szövetség és az iskolatanács tagjaként, gyerekként úgy, hogy a részévé válunk: ötleteinkkel és tetteinkkel hozzájárulunk közösségünk, iskolánk fejlődéséhez.

Melyikünk álma az, hogy a gyerekeink elmennek innen iskolába, aztán dolgozni, családot alapítani, mert itt nincs munkalehetőség? Nagyra épített családi házaink üresen és hidegen konganak majd. Lassan kiürül a templom, a falu. A megüresedett házak bepótlódnak vagy ledőlnek. Az idegen szomszéd jobb mint a saját gyerekünk, unokánk?  Ki fog munkahelyet teremteni, ha nem mi és nem az ügyes gyerekeink, akikből majd jó szakemberek, vezetők és vállalkozók lesznek? Kitől várjuk mindezt, ha itt hagynak?

A szőgyéni  alapiskolában a gyerekek megkapják a lehetőséget a tanuláshoz, tehetségük fejlesztéséhez, mindezt vidám, felszabadult, családias légkörben. A kisebb iskola lehet, hogy a gyerekből nem nevel „lexikont“, de kinek is kell az? Viszont hagy a gyereknek annyi szabadidőt, hogy része legyen a körülötte zajló életnek. Hagy annyi szellemi kapacitást, hogy kibontakoztathassa egyéni képességeit, tehetségét –önmagát. A gyerekeken múlik, hogy élnek-e az egyre szaporodó lehetőségekkel. A tudás forrása a gyerekben van: kíváncsiság, bátorság, akarat, kitartás, tudásvágy, tolerancia, felelősségtudat. Többek között ezek azok, amit nekünk, szülőknek kell erősítenünk a gyerekekben, amire aztán a  gyerek, az iskola és a közösség is építhet. Úgy fog növekedni a család, épül a közösség, megtelik az iskola a gyerekeinkkel, unokáinkkal.  Vállaljuk föl, és tegyük mindezt azért, hogy az iskola mottója szerint -„A gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat“  – gyermekeink gyökeret ereszthessenek itt a szülőfalujukban, építhessék azt, és nagyszülőként láthassuk gyerekeink és unokáink szárnyalását is.

Tisztelettel: Šmíd Andrea, közgazdászmérnök, valaha a szőgyéni alapiskola tanulója, a Szőgyéni Iskolatanács elnöke és két csongrádys édesanyja

Comments are closed.