Írta:

Méta? Az micsoda?
A cserkészek kivételével kevesen ismerik, de 90 éves anyukám még játszotta. Ezen érdekes labdajátékról Berényi Kornélia cserkésztiszttel beszélgetek.
A cserkészethez úgy hozzátartozik a méta, mint kabáthoz a gomb. Miért éppen a méta?
A méta, amiként minden közösségi játék, fegyelemre, önfegyelemre, egymásra figyelésre, testi és lelki összeszedettségre nevel. A méta folyamán alkalom adódik Törvényeink gyakorlására. Köszönésünk kéztartása is azt üzeni. „Az erős védi a gyengét, a nagyobb védi a kisebbet, gyengébbet.”
A méta egy hagyományos magyar eredetű labdajáték, mely több évszázadra nyúlik vissza. (Családjába tartozik többek közt a baseball, krikett vagy a softball.) A játék nem más, mint két, 12 fős, ütő – és fogócsapat által játszott küzdelem. Az ütőcsapat játékosai egymást követve elütik a feldobó által feldobott labdát, majd a kijelölt pályán, a „várakon” keresztül, igyekeznek visszaérni a határvonalra, minél hamarabb elkapni és visszajutatni a labdát a feldobónak. A befutó játékos pontot szerez a csapatának.
A felvidéki cserkészet újjáéledése óta hódolunk a játéknak, mely az elmúlt 25 év alatt csak növekedett népszerűségében. Éppen ezért Szövetségünk évente bajnokságot szervez csapatainak.
A szőgyéni cserkészek híresen jó métázók. A szeptember 11-13-án Léván megrendezett XVII. Országos Métabajnokságról is ezüstéremmel tértek haza.
Ennek az országos bajnokságnak a lévai 46. Sz. Kittenberger Kálmán cserkészcsapat volt a házigazdája, és a Juhász Gyula alapiskola fogadta be azt a 260 cserkészt, akik (Pozsonytól Nagykaposig) a megmérettetésre érkeztek. A bajnokságon három kategóriában történik a verseny. A Kölök kategória 10 – 15 éves korú cserkészeket szólít meg, míg a Suhanc kategóriában 15 – 20 éves korú cserkészek versenyeznek. A Kopott csillag kategória a 20 + korosztályt várja.
Csapatunkban a kategória szerint a legfiatalabbtól a legidősebb korhatárig voltak cserkészek. Ezért vagyunk büszkék a csapat minden cserkészére, hogy nagy egymásra figyelést és toleranciát tanúsítottak.
A megmérettetést kemény felkészülés előzte meg – a Diósban edzettünk a nyár folyamán. Nagy lelkesedéssel készültek a gyerekek, hisz a tavalyi évben ezüstérmesek lettek az országos bajnokságon. Útra keltek hát most is, a kilenc csapata közé, melyek a Kölök kategóriába mérték össze ügyességüket. Akárcsak a tavalyi évben, most is a féli cserkészekkel játszották a döntőt, melyre a lévai várrom alatt került sor, amikor hosszú, fáradságos, becsületes és hősies küzdelem után ismét a második helyet szerezték meg cserkészeink.
Akik becsületesen küzdöttek: Berényi Mátyás, Bottyán Boglárka, Halász Lázár, Halda Melinda, Kanyicska Réka, Komzsík Mátyás, Kurcz Denisza, Nyitrai Norbert, Skrován Miklós, Sukola Eszter, Svajcer Antónia, Svajcer Barbara. Vegyes csapatban játszott a Suhanc kategóriában Sárai Luca és Stégmár Kristóf. Az ő csapatuk szintén ezüstérmes lett. A Kopott csillagok vegyes, aranyérmes csapatának is volt szőgyéni résztvevője Leboc Szabolcs személyében. Akik elkísérték és buzdították őket: Leboc Szabolcs és Skrován Boglárka. Felkészítők voltak még: Pakoš Nóra és Sárai Balázs.

meta 2

méta

Comments are closed.