Két online program a Csongrádyban

A Csongrády Lajos Alapiskola az Ecocenter Alapítvány megkeresésére tavaly nyár óta az esztergomi Mindszenti Általános Iskolával karöltve egy éves környezetvédelemmel foglalkozó projektbe kapcsolódott be, amely a tanév végével tulajdonképpen le is zárul. Iskolai múzeumtúra címmel a 6.,7. és a 8. osztály virtuális múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt. Eredetileg a szakemberek kiszálltak volna a Csongrádyba és itt helyben foglalkoznak úgy a gyerekkel, hogy kedve támadjon a diáknak múzeumba menni. Betett a járvány. Ezért az egész múzeumpedagógiai foglalkozást áttették a digitális térbe.

Fejlesztések sora a láthatáron - a 17. KT hírei

A június eleji képviselő-testületi ülésen döntés született, hogy a nyár folyamán a Csongrády Lajos AI homlokzata megkapja a végső színkombinációját. A Pató Pál Étterem fából készült feljárójától elbúcsúzunk, és terasszal is bővül az étterem. Megmutatjuk a látványterveket. Járdát újítunk fel, és játszótér épül Németszőgyénben. Méri Szabolcs polgármester tájékoztatta szerkesztőségünket.

„Tisztítsuk meg Szőgyént közös erővel!” – szemétgyűjtési akció Szőgyénben

A szőgyéni 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat szervezésében közös szemétszedésre hívunk minden kedves érdeklődőt, aki egy szebb környezetben szeretne élni. További információk találhatók a plakáton! Minden segítő kezet szeretettel várunk! – Szólt a cserkészek rendhagyó meghívója május 15-re. Az ember azt gondolná, hogy a falu utcáin felesleges lehet szemétgyűjtési akciót szervezni, hiszen az önkormányzat széleskörű lehetőséget biztosít a falu lakosai számára, hogy ne csak a kommunális, de a szelektált hulladék is a megfelelő gyűjtőedénybe és helyre kerüljön. Lássuk!

Kitartó szeretnél lenni az élet minden területén? – MOZOGJ!

A Leboc Szabolcs által készített aprólékosan feldolgozott statisztikai kimutatásából tudható, hogy 112 fő nevezett be az I. Szőgyéni Maratonra. A nők aktívabbak voltak. 73-an jelentkeztek. 39 volt a futó, vagy gyalogló férfiak száma. 54 fő szőgyéni, 58 fő Szőgyénen kívüli lakhellyel rendelkező részvevő volt, valamivel több, mint 29 éves átlagéletkorral. A18 éven felüliek voltak aktívabbak. 76 benevezőt vettek nyilvántartásba. Érdekes még a 16 év alattiak száma, akik tulajdonképpen a gyerekek, és a Svajcer Antóniával készült interjúban el is hangzik, hogy a maraton megszervezésében nagyon fontos célként határozták meg a gyerekek mozgósítását. Nem elég hangsúlyozni, hogy a szabadban, természetben folytatott sporttevékenység hatásos a stressz leküzdésében, a depresszió ellen, sőt a haragtól és a dühtől is segít megszabadulni. Amikor csak teheti az ember válassza a kültéri edzést.