15 évet játszott a szőgyéni focicsapatban Árendás Tomi

15 évet játszott a szőgyéni focicsapatban Árendás Tomi

most búcsúzunk tőle, s csak remélni tudjuk, nem végleg

Itteni utolsó mérkőzése előtt beszélgetünk:

17 éves voltam, amikor idekerültem Szőgyénbe  Nedesovszky Károly edző meghívására. Tisztán emlékszem, csütörtök volt amikor aláírtam a papírt a kölcsönjátékról , pénteken edzés, vasárnap már játszottam is első bajnoki mérkőzésemet Párkány B csapatával. A 87. percben fejeltem azt a gólt, amivel 1 : 0-ra nyertünk. Ez a mérkőzés igazán fontos volt számomra, mivel én Párkányban kezdtem a focit. Szidták is a párkányiak a sportvezetőket, hogy ilyen játékost elengedtek, nekik meg alig van jó játékosuk.

Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb?  – kérdezem. Talán a már említett első mérkőzés, de szívesem emlékszem a jászfalui 6 : 3-as győzelemre, ahol 4 gólt rúgtam, ez később Mányán is sikerült. Mondhatom, az első 3-4 szezon nagyon jó volt. Szerettem itt játszani.

Milyen sportkarrierről álmodtál gyermekkorodban?

Aput nem nagyon érdekelte a foci, magam gyakoroltam és jöttem rá sok technikára, később a párkányi diákcsapatban fociztam. Nem álmodtam soha világhírről, két lábbal álltam a földön. Talán a nagyobb sikerességhez az kellett volna, hogy 13-14 évesen egy olyan szintű csapat tagja lehessek, ahol tudtam volna fejlődni. Ez bizony nem így volt, mert a párkányi diák 2. ligából Bartra kerültem, akik az utolsó osztályban játszottak.

Tehetséges játékos vagy.

Igen, mondták a mindenkori edzők is, érzékem van ahhoz, hogy a kapu előtt megtaláljam azokat a szituációkat, amelyeket kihasználhatok, sőt mintha a lepattanó labdák találnának meg egem – mosolyog Tomi. Elindulok olyan labdákra is, amelyekre más nem mozdulna rá. Hajtok mindig az utolsó pillanatig.

Voltak sérüléseid?

Valahogy elkerültek. Még Barton történt, hogy egy rúgástól csomó keletkezett az achilleszemen , ekkor kihagytam úgy másfél hónapot. De azért sokszor játszottam fájva, sérülten, lefagyasztva, sőt olyan is előfordult, hogy 38 fok feletti lázzal én voltam a kapus, mert nem volt más.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod a csapatot?

Mint már mondtam, szerettem Szőgyénben játszani. Ittlétem alatt hívtak Ölvedre, Szalkára, Muzslára, de mindig maradtam. Jó volt és mind a mai napig jó itt a csapatszellem, a kollektíva. Semmivel nem volt gond, megkaptunk mindent a vezetőség részéről. Szép lassan rendbe lett téve a pálya is, amikor idekerültem, ki volt kopva a fű kapuszélességben a pálya közepén. Sajnos mostanában nem tudok edzésre járni, meccsekre is keveset. Bécsben dolgozok a barátnőmmel és csak 2-3 hetente járunk haza. Ha netán hazaköltöznénk, újra felvenném a “kopačkyt”, de most ez nem tűnik valószínűnek. Jelenleg rengeteg a fiatal a csapatban, ami szerintem előrevetíti, hogy összerázódva, lesz itt egy jó csapat. Viszlát fiúk!!

Lassan beindul a labdarúgó szezon a focit kedvelők örömére

Lassan beindul a labdarúgó szezon a focit kedvelők örömére

Kunyik Tamás a sportszervezet elnöke:

Diákcsapatunk IV. Liga újvári csoportjának előkelő 3. helyén telelt

Bósza Zsolt diákjai a jó őszi szezon után sokáig nem pihenhettek, mert már  januárban megkezdődött a kemény felkészülés a tavaszi fordulókra – heti két edzést abszolváltak, amit egy barátságos mérkőzéssel zártak. A felkészülés során részt vettek két labdarúgó tornán is. Az egyik Szőgyénben került megrendezésre, ahol 1. helyen sikerült végezni diákjainknak Ölved, Muzsla és Bart előtt. A komolyabb színvonalú teremtorna bajnokság Érsekújvárban volt. Ez már volt a járás szinte összes csapatának részvételével. Diákjainknak sikerült bekerülni a legjobb 8 közé, de aztán sajnos az egyenes kiesés szakaszon a tornát megnyerő Érsekújvár csapatával találkoztak, ahol vereséget szenvedtek. Gyermekeink számára a bajnokság március 18-ikán kezdődött ahol mindjárt egy komoly ellenféllel, Udvard csapatával találkoznak. Reméljük, Bósza Zsolt legénysége az előttünk álló fordulóban is megtartja elismerésre méltó formáját.

 

Ifi csapatunk az V. Liga nyugati csoportjában szerepel

Az őszi fordulók eredményei nem az elvárásoknak megfelelően alakultak. Mérkőzéseinket nehezítették a hétről hétre történő sérülések és betegeskedések. Sajnos a srácok csak a 14. helyen végeztek. Dobai János védencei becsületesen küzdöttek meccsről meccsre, még akkor is, amikor kénytelenek voltak a mérkőzéseket 10 emberrel befejezni. A felkészülés se ment zökkenőmentesen  a sok hiányzás miatt. A keretet elhagyta Pirtyák Dávid betegség miatt és Grentek Denis személyes okokra hivatkozva. Viszont érkeztek remélhetőleg erősítések Durác Nikolas  és Mánya Andres Párkányból,  Paluk Imre Érsekújvárból. A tél során együttműködés kötődött Köbölkút és Szőgyén ifi csapatai között, hogy kölcsönös játékos cserével segíteni fogjuk egymást. Reméljük, ezek a változások majd az eredményekben is megmutatkoznak.

Felnőtt csapatunk volt a legaktívabb a felkészülések során

A heti 2 -3 edzést egy barátságos mérkőzés zárta hétről-hétre. Csapatunk a VI. Liga Érsekújvári járás bajnokságában szerepel. Az őszi fordulók során 23 pontot összegyűjtve a 14. helyen végeztek a srácok. A tavalyi 3. helyhez képest ez nagyon gyenge teljesítmény. Bízzunk benne, hogy a folytatás jóval sikeresebb lesz. A csapatban történtek változások a téli felkészülés során. Elhagyta csapatunkat Szombat Kristóf, aki visszaigazolt Kürtre. Köszönjük eddigi munkáját és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban. Csapatunknak van egy fájdalmas búcsúzója is Árendás Tamás személyében. Közös megegyezéssel Tomi távozik csapatunktól, ugyanis a munkaügyi körülmények nem teszik lehetővé számára az állandó labdarúgást. 15 év becsületes munkáját köszönjük neki, azt a sok felejthetetlen pillanatot, amit a szőgyéni labdarúgásért tett. Egyelőre nem búcsúzunk végleg, ugyanis az élet útjai kifürkészhetetlenek. Tomi Bartra igazol fél évre kölcsönjátékra és a folytatásról nyáron újra tárgyalunk. A csapatunkhoz visszatért gólfelelősünk Nothart Michael, akinek góljait reméljük a tavasz során is élvezni fogjuk. További érkezők Teszár Gergely Muzsláról és Varga Viktor Köbölkútról. Csapatunk piszkosul fiatal, javában szőgyéni játékosokból áll. Türelmesnek kell lennünk a srácokhoz, tapasztalat ugyanis csak a folyamatos játék mellett szerezhető. De a vezetőség igyekszik megtartani ezt a fiatalságot, ugyanis pár év múlva kicsit összeérve ez nagyot ROBBANHAT.

Kérjük szurkolóinkat jöjjenek és buzdítsák csapatainkat a mérkőzések során. Nagy szükség van rájuk, hiszen minden egyes támogató és buzdító szó pozitív hatással van a játékosokra. Tegyük félre az ellenségeskedést és provokálást a futballpályán, ugyanis mind egy hajóban evezünk. Ez a hajó pedig a SZŐGYÉNI LABDARÚGÁS, amely szebb és sikeresebb partok felé veszi az irányt.

Túl vagyunk az első megmérettetésen

Túl vagyunk az első megmérettetésen

 

Úgy nézz ki lassan, de biztosan összeáll kézilabda csapatunk. Lejátszottuk első mérkőzésünket a párkányi városi sportklub gyermek kézilabda csapatával. (Úgy az ő, mint a mi játékosaink is másodikosok és harmadikosok voltak.)

Igaz, most még több gólt látott a kapunk, mint az ellenfélé, de az eddig tanultakat – labdavezetés, kapura dobás, labdával három lépésnél többet nem lépünk – mind alkalmazni tudták a lányok. És ez pozitív visszaigazolás az eddigi munkánkra. Ilyen edzőmérkőzés sokszor többet ad, mint egy edzés, mert ők is nagyobb rálátást kapnak a játékra, a szabályok letisztulnak számukra, legyűrik izgulásukat.

A következő összecsapás március 2-án Párkányba lesz. Lehet jönni szurkolni! Ide Szőgyénbe is sok párkányi szülő eljött.

Koncser Erika

kézi3 kezi2 kézi1

Hogy záródott a 2016/2017-es őszi forduló a három szőgyéni focicsapat számára?

Hogy záródott a 2016/2017-es őszi forduló a három szőgyéni focicsapat számára?

 

Kunyik Tamás a sportegyesület elnöke értékel:

 

Diákcsapatunk fél távnál nagyon előkelő helyet foglal el a tabellán. A IV. LIGA SŽ U15 OBFZ NZ – B csoportjának dobogós helyezésén a 3. helyen végeztek. Bósza Zsolt edző és a gyerkőcök munkáját tükrözi ez az előkelő eredmény. A 13 lejátszott mérkőzésen 8 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség született. A 25 gyűjtött pont mellett 62 rúgott és 27 kapott gól a mérlegük. Reméljük, tavaszra is sikerül hasonló vagy akár még előkelőbb helyezést elérni. A legtöbb percet játszó játékosunk Rácz Csabi volt, aki összesen 840 percet töltött a pályán. A csapat legjobb góllövője Pirtyák Bálint -13 góllal. Nagy gratuláció a csapatnak.

Ifi csapatunk már halványabb teljesítményt nyújtott az előző évekhez képest. A sorozatos sérüléshullámok és hiányzások sajnos megnehezítették a csapat munkáját. Ez tükröződik az eredményekben is. Ami viszont pozitívum és egyben büszkeség is a községnek, hogy Szőgyén az egyetlen olyan csapat, ahol 90 százalékban hazai labdarúgók képviselik a falut hétről hétre. Ez a mutató Szlovákiai szinten ekkora falvak esetében már nagyon ritka, főként a gyerekhiány végett. Csapatunk az V. LIGA D U19 VÝCHOD ZSFZ bajnokságában szerepel. A 16 csapatos mezőnyből 14. helyen sikerült végezni, 14 begyűjtött ponttal – 4 győzelem 2 döntetlen és sajnos 9 vereség, 30 lőtt és 41 kapott gól a mérlegünk. Házi gólkirály Pirtyák Tomi lett a maga 15 góljával. Legbecsületesebb Góra Dominik volt, aki 1350 percet gürizett le a mérkőzések során. A srácokat hétről hétre Dobai János készítette fel. Bízunk a munkájában és abban, hogy a hozzáállása és odaadása meghozza gyümölcsét és sikeresebb tavaszt produkálnak majd a srácok. Sok sikert nekik ehhez.

Felnőtt csapatunk egy nagyon gyenge őszi fordulón van túl. Nagyon bízunk benne, hogy a tavasz – az elmúlt évekhez hasonlóan – sikeresebb lesz. A csapat gyenge szereplését erősen befolyásolta az edzéshiány, ami meg is mutatkozott játékosaink fizikális és mentális állapotán. Mivel a csapat 80 százaléka közép- és főiskolás, ezért nehéz feladat az edzések egyeztetése. Edzés nélkül, ilyen fiatalon, nehéz ebben az osztályban helyt állni. Munkánkat nehezíti egyes nézők direkt provokációja is. Ők azok, akik nem látnak bele a működésbe és a mindennapi problémákba. Mi azonban nem adjuk fel, és harcolunk azért, hogy a csapat egyre jobb legyen. Csapatunk VI. LIGA MEVA OBFZ NZ bajnokságában szerepelt. 16 csapatos bajnokságban a 13. helyen végeztek. Mérlegük 5 győzelem és 10 vereség, 21 lőtt és 35 kapott gól mellett 15 pontot gyűjtöttek a srácok. A legtöbb gólt jegyző játékosaink Barna Erik és Bublos Benjamin voltak 4-4 góllal. Legtöbbet pályán töltő játékos, 1249 perccel Barna Erik lett. Reméljük a folytatásban sikerül felfele kapaszkodnunk a bajnoki tabellán.

A sportegyesület ajtaja mindenki számára nyitva áll. Szívesen fogadjuk a segítséget, tanácsot és minden pozitív hozzáállást, amelyek a szőgyéni sport szebb és jobb jövőjét szolgálják.

Ez úton szeretnék mindenkinek Békés,boldog karácsonyi ünnepeket és egészségben, békességben, szeretetben gazdag új esztendőt kívánni a Szőgyéni Sport Klub nevében.

Mikuláskupa

December első hétvégéjén Mikulás kupát szerveztünk a tornateremben Bart, Muzsla, Nagyölved és Szőgyén diákcsapatainak részvételével. Mindenki játszott mindenkivel.   Szőgyén csapatának sikerült mindhárom meccsen győzedelmeskednie, így megérdemelten emelhették magasba az 1. helyért járó serleget. 2. helyen Muzsla, 3. helyen Nagyölved, 4. helyen Bart csapata végzett. Egyéni díjak is kiosztásra kerültek. A torna legjobb kapusa a muzslai Fundárek Kornél volt, legjobb játékos Bart színeiben játszó Pupos Diegó és a legjobb góllövő a maga 7 góljával Sehnal Gyurko szőgyéni játékos lett. Díjakat Vígh Gábor polgármester, Farkas Zsolt atya és ifj. Vígh Gábor adták át. Csapatok a torna után ízletes gulyással és frissítővellettek megvendégelve. A gulyásért külön köszönet az Office étteremnek. Diákjaink  e győzelemmel méltóképp búcsúztatták az őszi szezont. Most pihenés, de nem sokáig, hiszen januárban már kezdődik is a kemény felkészülés.

A legjobbaktól tanulhattak

Király Patrik, Rácz Csaba és Varga Botondnak abban a szerencsében volt része, hogy az idén a 10. Bajót-Gyula Országos Labdarúgó utánpótlás edzőtáborba utazhatott június végén. Kiss-Rigó László a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója, a bajóti edzőtábor szervezésében is aktívan tevékenykedő Szeged-Csanád megyei püspök nevével fémjelzett tehetséggondozó küldetése elsősorban a rátermett ifjú labdarúgók felkutatása.

A bajóti művelődési házban Dragóner Attila 28-szoros válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Ferencváros utánpótlás vezetője köszöntötte a 23 táborlakót. ” Úgy gondolom, hogy egy ilyen tábor nagyon jó alkalom arra, hogy összekovácsoljon titeket. A másik, hogy mindent megtegyetek azért, hogy megmutassátok a tudásotokat és ehhez nagyon sok szorgalom kell és hit, akarat, szenvedély… Nem mindig elég az, hogy valaki tehetséges, technikás, gyors. Minden tudásnak össze kell érni.”

Popovics György Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke külön köszöntötte a felvidéki táborlakókat: “Külön köszöntelek benneteket felvidéki testvéreink. Nem tudom pontosan hányan jöttetek, de nagyon örülök, hogy itt vagytok. Magam is édesanyám révén felvidéki származású vagyok, és itt Komárom-Esztergom megyében nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezek a kapcsolatok épüljenek, szépüljenek és kiteljesedjenek. Miért ne legyen ez így a foci területén is? Magyar gyereknek, magyar csapatban a helye. Azt hiszem, hogy ezt mondhatjuk és gondolhatjuk.”

Vígh Gábor polgármester megköszönte a lehetőséget, hogy a srácok egy héten át jó kezekben, megfelelő szakmai felügyelet mellett, a legjobbaktól tanulhatnak: “Meg szeretném köszönni Komárom-Esztergom megyének és Bajót községnek, hogy a mi ifjú játékosainknak megadatik ez a lehetőség. Sajnos öt helyett három fiúval képviseltetjük magunkat, ugyanis nálunk még folyik a tanév, de remélem jövőre ez másként lesz. Még egyszer köszönjük a lehetőséget, és kívánok mindenkinek tartalmas tábori életet.”
Tóth Zoltán Bajót polgármestere röviden ismertette a hét programját, mely szerint a bajóti edzésekkel töltött négy nap után a srácok Gyulára utaztak, ahol megtekintették a Grosics Akadémiát, majd nemzetközi utánpótlás labdarúgó – tornán vettek részt a U14-es korosztályban.

Az eseményt minden évben Bajót Község Önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendezi meg a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia és a Nyergesújfalu Fc. szakmai támogatásával. A rendezvény célja, elsősorban a sportolás, a szabadidő tartalmas eltöltése, a közösségi kapcsolatok ápolása, de az sem mellékes, hogy minden évben egyre több résztvevő tehetségre is felfigyelnek az Akadémia szakemberei.
– Szőgyéni Televízió-

Kerékpárral Tata és Szőgyén testvértelepülések között

Kerékpárral Tata és Szőgyén testvértelepülések között

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is sor került a Szőgyén – Tata kerékpártúrára, ahová a Csongrády Lajos Alapiskola diákjai, pedagógusai és néhány sportot kedvelő, merész vállalkozó is csatlakozott. Szarka Andrea igazgató asszony mellett Farkas Zsolt atya is végigbiciklizte a 70 km távot. Velük kerekezett Volter László, a biciklizés szerelmese is. Bósa tanító bácsival tartott Süli Bence, Smidt Kristóf, Rácz Csaba, Nagy Benedek. Vállalta a megmérettetést a Koncser házaspár és Száraz Attila is.

A visszaúton közülük néhányan együtt kerekeztek a tatai kerékpárosokkal, őket Varga András tanár, önkormányzati képviselő vezette. Tatai vendégeink részt vettek a Tájházi Találka programjain. Vasárnap délelőtt az oroszkai Hadtörténeti Múzeum látogatásával kedveskedett nekik Vígh Gábor polgármester. Elkísérte őket Zsolt atya és Leboc Szabolcs képviselő is. Az esős délután ellenére rövid kultúrműsorral emlékeztek a nemzeti összetartozás jegyében az Emlékparkban, és koszorút helyeztek el az emlékoszlop előtt.

Berényi Kornélia

Hogy teljesítettek focistáink?

Kunyi Tamás sportelnök 2015/2016 szezonvégi értékelője
Diákcsapatunk a IV. Liga Érsekújvári járás U15 ös bajnokságában szerepelt.
A srácok viszonylag kihozták a maximumot a bajnokságból. A fiúk rátermettebb és jóval jobb fizikumú ellenfelekkel találkoztak hétről hétre, ezért nem csodálkozhatunk, hogy hullámzó teljesítményt nyújtottak. Elmondhatjuk, hogy Golán Attila legénysége tisztességesen helyt állt még a legnehezebb meccseken is. Azt hogy jóval fiatalabb csapat volt a szőgyéni az összes többinél, az is mutatja, hogy az egyedüli, aki kiöregedett az a kapus Süli Bence. A srácok a 7 csapatos bajnokság az 5. helyen végeztek. Gólarányuk 78 rúgott és 81 kapott gól. A csapat legeredményesebb játékosa Pekaj Denis a maga 43 góljával. Reméljük a jövőben jobb és kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönhetően már az élmezőnyben végeznek a srácok.

IFI csapatunk az V. Liga Keleti csoport 16 csapatos bajnokságában szerepelt.
A jól sikerült ősz után egy gyengébb tavaszt produkáltak. Elmondhatjuk, hogy a vártnál még így is jobban teljesítettek. A tavaly ősszel kiesett 6 játékost nem volt egyszerű pótolni. Olyan hazai játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig szinte soha nem léptek kezdőként pályára, és csereként is szinte alig kaptak játék lehetőséget. Hétről hétre 4-5 ilyen játékos lépett pályára kezdőként. Tisztességesen helyt álltak és becsületesen küzdöttek hétről hétre a náluk tapasztaltabb csapattársaikkal. A bajnokság 6. helyén sikerült végezni a srácoknak. Gólarányuk 80 lőtt és 54 kapott gól. A csapat legeredményesebb játékosa Pirtyák Tamás volt 28 góllal. Idén is vannak kiöregedett játékosok, akik ősztől már a felnőtt csapatban folytatják. Név szerint: Kaszner Máté, Laczkó Márió, Szász Richard, Nothart Alex és Nágel Nikolas. Őszre egy újabb nehéz bajnokságnak néznek elébe a srácok, de reméljük a kellő figyelem és odaadás meghozza az eredményeket is.
FELNŐTT csapatunk az Érsekújvári járás VI. Liga 16 csapatos bajnokságában szerepelt.
A csapat hullámzó szezont produkált. A gyengébb ősz után a 9. helyről fordultak a srácok a tavaszi fordulókra. Fel volt adva a lecke, hogy a felsőházban végezzenek a fiúk. Nothart Michael érkezése feldobta a srácokat a tavaszi szezonra. Meg is mutatkozott az eredmények ugyanis a bajnokság végére sikerült elérni a dobogós 3. helyezést. Hétről hétre szoros és izgalmas meccseket játszottak. Voltak gyengébb pillanatok, de összességében a 3. helyezés teljesen kiérdemelt. Szőgyén csapata a 2. legjobb támadósorral rendelkezett a bajnokságban 79 lőtt góllal. Gólfelelősek elsősorban Árendás Tomi ( 21 ) és Nothart Michael ( 17 ) voltak. Ki kell emelni e két teljesítményt ugyanis a bajnokság legjobb góllövője 33 góllal zárt, de a két szőgyéni srác csak a mérkőzéseket felét játszotta a bajnokság során, mivel Tomi minden második héten szerepelt és Michael csak tavasszal csatlakozott hozzánk. A védelem sem szégyenkezhet ugyanis a bajnokság 3. legjobb védelme a szőgynieké 47 kapott góllal. Reméljük a következő szezon már kiegyensúlyozottabb lesz és az első helyért harcolnak majd a fiúk. A becsületes munka és a hozzáállás biztosan meghozza a jó eredményeket is.
Szeretnénk megköszönni minden játékosnak, aki hétről hétre dolgozott és becsületesen odatette magát a mérkőzésen ezzel képviselne a Szőgyéni Sportegyesületet, színeit. Továbbá köszönet minden szurkolónak, segítőnek és támogatónak, akik nem fordultak el tőlünk a gyengébb pillanatokban sem. Akik hétről hétre kiálltak a csapatokért és támogattak minket. Nélkülük ez aligha sikerült volna. Reméljük a jövőben is számíthatunk rájuk, ugyanis jóval könnyebb úgy dolgozni, hogy segítenek és mellettünk állnak. HAJRÁ SZŐGYÉN!

Ha kihagyok egy edzést, hiányérzetem van

A közösségi oldalon találtam szemben magam Lehotkai Ákos videójával. Gyerünk Ákos! Jó lesz ez!- biztatja őt egy női hang, amikor nekigyürkőzik a 280 kilogramm felhúzásának. Majd mikor sikerül, a hang büszkén mondja valakinek: Igen, az én férjem! – Micsoda vagány asszony!- konstatálom elismerően – elkíséri férjét a versenyekre, szurkol, erőt önt bele. Rögtön fel is vettem Ákossal a kapcsolatot, hogy elbeszélgessünk az általa űzött sportról, az erőemelésről.

Mikor szeretted meg ezt a sportágat?

A komáromi ipari középiskolában kezdtem „gyúrni” az akkor elérhető irodalom alapján. Talán az is közrejátszott, hogy a kollégiumba volt egy konditerem. Persze kamaszkorban az ember azért kezd el edzeni, mert szeretne erősebb, férfiasabb fizikumot. A pozsonyi egyetemi kollégiumnak is volt konditerme. Az egyetem alatt az embernek sok szabadideje van, ezért aktív látogatója voltam. Később mikor dolgozni kezdtem és a sors mindenfelé elsodort, valahogy mindig visszataláltam a konditermekbe. Az irodai ülőmunka mellett kell az embernek az aktív kikapcsolódás, ahol kieresztheti a stresszt, ami a munkahelyen felgyülemlik. Mostanában pedig kifejezetten egészség megőrzési célzattal edzek.

Az erőemelést kb. 4 éve kezdtem el hála az egyik barátomnak, akivel együtt edzünk. Elég kompetitív (vetélkedő) figura és mindig egymást húztuk. Azt vettük észre, mindig nagyobb súlyokat mozgatunk meg. Úgy gondoltuk, ki kell lépni a konditeremből és meg kell magunkat mérettetni versenyen is.

Elkezdtünk amatőr versenyeket látogatni.

Első verseny 2013 nyarán egy vág-füzesi felhúzó verseny, ahova teljesen tapasztalatlanul indultam. Ennek ellenére 220 kg teljesítménnyel 4. helyet sikerült elérni a kategóriámban.  Ez nagyon motivált és elkezdtem mélyebben érdeklődni az erőemelés iránt. Eközben találkoztam a szőgyéni  Vasakarattal, amit Csókás Erik szerevezett. Felvettem vele a kapcsolatot és ellátott sok jó tanáccsal. Ez a barátság a mai napig tart és sokat köszönhetek neki.

Azóta milyen versenyeken indultál?

  1. Vasakarat – Oroszlány, Kategória 5. Abszolút 6. hely, 2015. Muscle Beach – Siófok, felhúzás kategória 2. hely – 270 kg, 2015.Fitbalance – Budapest, felhúzás kategória 5. hely – 270 kg, guggolás, kategória 5. hely – 220 kg, és a legutolsó, amiről a videó felkerült közösségi oldalra  -2016. Fitbalance – Budapest, felhúzás kategória 2. hely – 280 kg.

Nagy izgalommal készülök az első országos versenyemre, amit a WPC federáció rendez május 14-én Pozsonyban.

Ma már annyira megfertőzött ez a sport, hogy ha kihagyok egy edzést, hiányérzetem van. Még az út elején vagyok, és sok versenyen szeretnék indulni. Persze ehhez a család támogatása elengedhetetlen. Feleségem sokszor elkísér a versenyekre és sokat segít, amit nagyon köszönök neki. És ami a legfontosabb, jókat főz J.

Mi az, amit a közeljövőben el szeretnél érni?

Egy erőemelő mindig a súlyban méri a teljesítmény és abban tervez. Szeretném elérni a 300 kg-os felhúzást, 200 kg fekve nyomást és 280 kg guggolást. Van mit csinálni!  -bok-

U.i És csak ámulhatunk: Ákos a pozsonyi versenyen a Masters 1125 kg-ig kategóriában az 1. helyen végzett. Minden egyéni rekordját megdöntötte:  guggolás 240 kg, fekvenyomás 162,5 kg, felhúzás 285 kg. Felkészítő edzője Csókás Erik..

Szinte véget sem ért az őszi bajnokság máris nyakunkon a tavaszi rajt

A csapatok becsületesen készültek a bajnokság kezdetére. A diákok heti két edzést és egy hétvégi mérkőzést abszolválnak Golán Attila edzővel. Nekik a bajnokság csak március közepe fele kezdődik. A felnőttek és az ifik együtt készültek a tél során – heti három edzéssel és egy mérkőzéssel. Mindkét csapat 5-5 barátságos mérkőzést játszott a felkészülési időszakban.
Változások a sportpályán: Végre sikerült beszereznünk egy új hangszóró rendszert, ami leváltja az öreg, elavult technikát. Bővült az edzői segédeszközök számai is, ami elősegíti az edzők és a játékosok tökéletesebb munkáját. A vezetőség döntése alapján a továbbiakban nem lesz büfé üzemeltetve, mivel nem gazdaságos, mert a szurkolók nagy része maga szerzi be a frissítőket.
A csapatok körüli változások: A felnőtt csapatból munka végett távozott Melaj Erik és Piroska Štefan, Porubszky Attila pedig úgy gondolta, hogy megpróbálja magasabb osztályban. A távozókat pótolnunk kellett, és mivel az ifi csapat is igen gyér a sérülések végett, ezért idegen játékosok érkeztek – Varga Viktor Muzsláról és Petrovics Kristóf Párkányból. Továbbá visszatért Szőgyénbe Nothart Michael.
A bajnokság tavaszi fordulójában is minden támogatásra szükségünk lesz a szurkolóink részéről, ezért mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésekre. HAJRÁ SZŐGYÉN!
Kunyik Tamás a sportegyesület elnöke

foci-szurkolók