Színes Európa

Július 15-17-én megtartottuk azt a háromnapos rendezvényt, ami a “Polgárok együttműködése a szorosabb EU- ért” címet viselte. Az EU támogatást nyújtott a rendezvény lebonyolítására. Még ha az EU nem is támogat semmiféle lusta uraság nevével fémjelzett pályázatot, számunkra ez a rendezvény Pató Pál Napok marad. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy megjelent a helyszínen a Pató Pál Párt is, női egylettel, ifjúsági frakcióval egyetemben.
A rendezvénysorozat a Nemzetközi Képzőművész Alkotótábor és a Csiribiri táborok záró rendezvényeivel vette kezdetét. Mindkét tábor az idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját.
A táborzárók után a vendégsereg kivonult a főtérre, ahol már kezdődött is a Kuttyomfitty Társulat előadása Cirkusz Folklorikusz címmel, ami szorosan kapcsolódott a Csiribiri tábor tematikájához. Az interaktív előadást ugyanúgy élvezték a felnőttek, mint a gyerekek. A kultúrház aulájában azok a “World Clouds”-nak nevezett felhőcskék voltak kiállítva, amelyeken a gyerekek társítottak egyéb szavakat a TOLERANCIA szóhoz. Közben a főtéren elkezdődött az a kultúrműsor, ahol többek közt fellépett a gútai Kis-Duna Ág Énekkórus Kicsindi Teréz volt szőgyéni tanító néni vezetésével, humoros dalokkal szórakoztatva a közönséget. Mészáros Tamás lemezbemutató koncertjét Šukola Tamás énekes-műsorvezető és Keszegh Vivien színesítették, de ebben a blokkban kaptak helyet Šukola Tamás szőgyéni barátai is – a MAGIC DANCE TEAM és Dodok Gábor, aki indián fúvóshangszereken szólaltatta meg a Ha én rózsa volnék… és az Ave Mariát.
A távmunkaházban Miért bízzunk az EU jövőjében? nyilvános vitafórumon Környi Zoltán EU szakértővel beszélgethettek a résztvevők. Zoltán elmondta, a felvidéki magyarság számára létfontosságú az uniós lét. Könnyebbség az ittenieknek, hogy átjárhatóak a határok, kereskedhetnek szabadon, munkát vállalhatnak az anyaországban. Mivel a magyarlakta területeket a kormány se nagyon igyekszik támogatni, nekünk nagyon jól jönnek az uniós források. Felvidéki ember nemigen lehet euroszkeptikus.
A pénteki nap fergeteges utcabállal folytatódott testvértelepüléseinkről érkezett vendégeink részvételével. Mikle Peti zenéjére roptuk éjfél utánig.
A szombat délelőtt a sporté volt. A tornateremben 6 csapat mérte össze ping-pong tudását, a Sport Klub asztalitenisz szakosztályának szervezésében. Jöttek játékosok a magyarországi Szárról, Kicsindről, Dunaszerdahely-Hegyétéről, Tergenyéről. A kupát Szár egyik csapata nyerte. Hinzellér László szakosztályvezető elmondta, az esős idő ellenére jól érezték magukat, este 6-ig maradtak is, sőt a szőgyéni lepény is ízlett mindannyiuknak.
A sűrű eső ellenére a futballpályán megtartották azokat a meccseket, ahol 4 szőgyéni csapat mérte össze tudását. Mindenki játszott mindenkivel – a győztes az Alvég csapata lett – Cilling Richard, Dráfi József, ifj. Elzer Krisztián, Kunyik Tamás, Kunyik Gábor, Porubszky Attila, Szász Gábor, Szász Richard, Varga Péter. Délutánra még inkább megeredtek a ég csatornái, ennek ellenére lejátszották csapataink a Szőgyén-Tata barátságos mérkőzést, ami a vendégek győzelmével ért véget, amin nem lehet csodálkozni, hiszen magasabb osztályban játszanak, mint a szőgyéniek.
Fiatalok a döntéshozatalban témában Kovács Réka beszélgetett a résztvevőkkel. Réka 15 éves koráig élt Szőgyénben, de 2005-ben kiköltözött a család az Államokba, ahol Dallasban telepedtek le. A jelenlévők rengeteget kérdeztek tőle, többek között az amerikai iskolarendszerről. Elmondta, az USA-ba költözésükkor angolul alig tudott, de szerencsére nem volt ez probléma, mert olyan osztálytársai voltak a világ minden tájáról, akik maguk is akkor ismerkedtek a nyelvvel. Az első évben inkább a nyelv gyors elsajátítására koncentráltak, és a második évben ezzel már nem is volt probléma. Ott közvetlenebb a tanár-diák közti kapcsolat, a tanár érkezéskor megöleli a diákot – mesélte Réka, de az se csúfság, ha valaki megbukik, csak lehetőség egy jobb teljesítményre. Az egyetlen negatívum, hogy a dress-code (öltözék) meg van szabva és nemigen szabad áthágni. Érdekességként még azt említette, hogy sok amerikai családban elengedik az egyetemista fiatal kezét, aki külön költözik a családtól, és sokszor dolgozik vagy kölcsönt vesz fel, hogy a tandíjat fizetni tudja. Ott az alapképzés 12 osztályos, ez után választhatnak maguknak egyetemet vagy szakmát a fiatalok.
Sor került a “Stratégiai tervezés” találkozóra is, ahol Szőgyén testvértelepüléseinek polgármesterei ismertették jövőbeli elképzeléseiket az együttműködés terén. Michl József Tata polgármestere hangsúlyozta, az EU gyengesége erőssé tette azt a kapcsolatot, amit a V4-ek települései már évek óta folytatnak. Kiemelte Magyarkanizsa hősies szerepét a migránsok visszatartásában. A Csehországban található Bystřice nad Olší városához már több mint tíz éves barátság fűz, de csak most derült ki, ez a kapcsolat nincs írásban rögzítve, ezért Vígh Gábor és Roman Wróbel ezen a találkozón testvértelepülési szerződéssel is szentesítették az együttműködést. A lengyelországi Pinczów alpolgármestere Marek Zatorsky biztos abban, hogy a települések közti kapcsolat a jövőben is virágozni fog. Tóth Zoltán bajóti polgármester örömét fejezte ki, hogy ilyan patináns közösséghez csatlakozhattak. – Ahogy Tata városa a felvidéki magyarság mellé áll, az példamutató, ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni – fejtette ki beszédében. Horváth Gergely a Martosi HK elnöke Magyarkanizsa nevében megerősítette, hogy az együttműködést a lehető legtöbb területen folytatni fogják.
A Testvériség-keresztjénél való megemlékezés a rossz idő miatt a színházterembe szorult. A kitelepítés embertelen időszakára Kun Imre emlékezett, akit családjával együtt még egészen kicsi korában telepítettek ki Magyarországra. Története könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. A program alatt a tatai nyugdíjasok énekkara énekelt.
A Színes Európa kultúrműsor valóban színes volt, hiszen megcsodálhattuk testvértelepüléseink gyönyörű népviseleteit, hallgathattuk különböző tájegységek dalait, zenéjét. Felemelő hangulat uralkodott a nézőtéren is, ahogy egymás zenéjének, örültek, ritmusra tapsoltak.
Az est további részében az Érsekújvári Operett Kvintett előadásában ismert magyar operett dalokat hallhattuk. Előadásmódjukkal, ízléses koreográfiával, szebbnél-szebb kosztümökben egyedi hangulatot varázsoltak a színpadra. Őket a Golddies együttes követte. Voltak olyan nézők, akik kizárólag miattuk jöttek. Nagy plusz, hogy koncertjeik az utolsó hangig élő produkciók, hallhattuk a magyar film hőskorának legszebb dalait, megtűzdelve a párizsi, berlini és New York-i mulatók ismertebb szvingslágereivel. Őket követte L.L. Junior, akinek koncertjére már zsúfolásig megtelt a terem. Rengetegen jötten a környező falvakból is. Ahogy megjelent a színpadon csápolt és táncolt a tömeg. Mivel éjfélre az időjárás is meggondolta magát, az utcabál már a téren kezdődhetett DJ LUIGI-val. Ropták is a jelenlévők hajnalig.
A vasárnapi program az ünnepélyes szentmisével kezdődött, természetesen a baráti települések részvételével, délután pedig az EU gyerekszemmel rajzverseny kiértékelése zajlott. Érdekes, hogy volt olyan kisdiák, akinek az EU-ról a tehén jutott eszébe. És hogy is lenne más színű, mint lila 🙂
-bokor-

Szőgyénbe már hazajárnak a művészek

Szőgyénbe már hazajárnak a művészek

Már a tizenötödik – ezt is megértük, mosolyog bölcsen Kántor János esztergomi  művész-tanár, aki ötletgazdája és a kezdetektől vezetője a Szőgyéni Nemzetközi Képzőművész Alkotótábornak. – Mára a szőgyéni tábornak rangja van, hiszen tehetséges,neves alkotókat sikerült összefognunk, akik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egymást inspiráló, de az egyéni alkotás szabadságát meghagyó közösség legyünk. Talán ezért is szeretnek hozzánk jönni a fiatalok. Többen közülük itt, ebben a táborban kaptak biztatást arra, hogy jó irányba haladnak , s ma már egyre ismertebbek szakmai körökben.

Nemzetközi tábor vagyunk, folytatja a tábor bemutatását János. A felvidékieken kívül itt vagyunk mi, anyaországbeliek, jár két művész Csehországból, egy Ausztriából, több erdélyi és vajdasági, lengyel, de még Kanadából is rendszeresen látogatta a tábor Nyilasi Tibor képzőművész professzor, aki sajnos tavasszal az égi hazába költözött.

János így emlékszik a kezdetekre: Két emberen múlott a tábor létrejötte – rajtam, és az akkori polgármesteren Nágel Dezsőn. A szőgyéni emberek már az első évben befogadtak, azóta  szoros barátságok is kialakultak. Eleinte kicsit többen voltunk úgy huszonnégyen, de azért a jelen táborban is összegyűltünk tizenheten. Nem a legkomfortosabb tábor, de a jókedv és a táborlakók barátsága ezt kiegyenlíti.  És hogy látja a jövőt? – Mivel egészségem megrendült, az utódomat keresem, sőt mondhatni meg is találtam, bár ő még hallani se akar a vezetés átvételéről. Remélem, folytatódik majd a tábor az elkövetkezendő években is – a művészek részéről biztos lesz akarat és bízom benne, hogy Szőgyén község  mindenkori vezetése szintén szívügyének fogja tartani a tábor fenntartását. Jó lenne a tábort időben – még az év elején – meghirdetni, hogy a művészek tervezni tudjanak,  valamint egy hetes helyett tíz naposra bővíteni. Tudom, ma már minden pénz kérdés, és csak remélni tudom, hogy a község önkormányzatának sikerül rá az anyagiakat is előteremteni. Az alkotók az ellátásért cserébe a Szőgyéni Kortárs Galériának adományozzák néhány képüket.

– A kortárs galéria Szőgyén egyik büszkesége – majd ötszáz képpel -, ezért most keressük annak lehetőségét, hogy minden hozzánk látogató megtekinthesse ezeket a műveket egy állandó kiállítás keretében  Mivel községünk a V4-ek keretében együttműködik magyarországi, csehországi és lengyel településekkel is, ezért tudtuk a tábort nemzetközivé tenni – hangsúlyozta Vígh Gábor polgármester a tábor záró kiállításán.

—.—

Mikor megkérdeztem Budács Sándor párkányi alkotót, akit a táborvezető a Felvidék egyik legtehetségesebb művészegyéniségeként emlegetett, miért szereti ezt a tábort, nem szaporította a szót: Jó itt lenni! – mondta, és már fogott is hozzá groteszk képének befejezéséhez. Hogy mit ábrázol? Hát tegnap néztük a barátokkal, és az egyik megszólal: Papok a réten. Jót nevettünk, de lehet ez marad a címe.

Kunné Paulusz Györgyi tanár, ikonfestő: Nekem Szőgyén a világ közepe. Itt a kreativitás sokkal intenzívebb. Bár  az ikonfestészetnek szigorú szabályai vannak,ennek ellenére az ikonfestő beleviheti a saját stílusát a képbe, sőt, ez elengedhetetlen, mert csak ezzel együtt tud az alkotás imává válni. A kezdeti táborokban még tartottunk művészettörténeti előadásokat, amelyek igen népszerűek voltak a lakosok körében. A továbbiakban jó lenne ezeket visszaállítani.

Önarckép – egy helyi fiatal Cilling Gabriella próbálkozása. Bátor! – mondták a képre a rutinos kollégák. Így is van, mert Gabriella a fiatalok lelkesedésével és nyíltságával veti magát az alkotásba.

Bár teljes az alkotói szabadság, a résztvevők nagyon adnak  a tanár úr szavára. “Ha valakit egy műalkotás megérint, már megtettük a dolgunkat, ha pedig a magasabb rendű felé tudjuk irányítani a szemlélő figyelmét, az már maga az igazi művészet” – vallja Kántor, akit itt mindenki Mesternek szólít (középen, fehérben).

Baracska Árpád  restaurátor – alkotó fogta össze az egész tábort. Sürgött-forgott a táborlakók körül, és még egy éjszakai festést is beiktatott a programba. Ő maga olyan háromdimenziós képet alkotott e különös időpontban, amiért  nagy elismerést kapott a táborvezetőtől. -Bokor Klára-

AT1 AT5

A teljes szervezettségű szlovák nyelvű alapiskola Szőgyénben való újra megnyitásának 25. évfordulója

Június 28-án az iskola igazgatósága erre az évfordulóra emlékezett.
Az iskola tanárai és alkalmazottai az iskola épületében gyűltek össze, ahol Karol Krško idézte az iskola történelmét, aki a kezdetektől fogva az iskolában tanított, 9 évig pedig az igazgatója volt.
Az iskola 1990 szeptember elsején nyitotta meg kapuit a lakosok petíciója alapján 70 diákkal. Első igazgatója František Kočkovský volt, aki Ladislav Mikula, a Szülők és Iskolabarátok Szövetségének 1. elnökével, valamint az alakuló kollektívával együtt biztosította az intézmény anyagi és személyi feltételeit. Arról, hogy az iskola színvonalasan kezdett tanítani, tanúskodik az a tény, hogy a köbölkúti alapiskolában maradt 30 tanuló fokozatosan visszaszivárgott Szőgyénbe, Köbölkúton csak a minimum maradt. A diáklétszám a 25 év alatt 40 ás 70 között mozgott. Nagy gondot okozott a Német család Szőgyénbe települése, amikor az iskolába beilleszkedni nem tudó diákok érkeztek, akik bántalmazták társaikat, aminek az lett a vége, hogy sok diákunkat más iskolába írattak. Ez az időszak 12 évig tartott, addig, amíg a családok el nem költöztek Szőgyénből. Ez után a helyzet stabilizálódott, pár kivétellel jelenleg minden iskolaköteles gyerek a szőgyéni alaposkolába jár.

akademia1

akademia2

akademia3

akademia4

vyrocie skoly

A legjobbaktól tanulhattak

Király Patrik, Rácz Csaba és Varga Botondnak abban a szerencsében volt része, hogy az idén a 10. Bajót-Gyula Országos Labdarúgó utánpótlás edzőtáborba utazhatott június végén. Kiss-Rigó László a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója, a bajóti edzőtábor szervezésében is aktívan tevékenykedő Szeged-Csanád megyei püspök nevével fémjelzett tehetséggondozó küldetése elsősorban a rátermett ifjú labdarúgók felkutatása.

A bajóti művelődési házban Dragóner Attila 28-szoros válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Ferencváros utánpótlás vezetője köszöntötte a 23 táborlakót. ” Úgy gondolom, hogy egy ilyen tábor nagyon jó alkalom arra, hogy összekovácsoljon titeket. A másik, hogy mindent megtegyetek azért, hogy megmutassátok a tudásotokat és ehhez nagyon sok szorgalom kell és hit, akarat, szenvedély… Nem mindig elég az, hogy valaki tehetséges, technikás, gyors. Minden tudásnak össze kell érni.”

Popovics György Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke külön köszöntötte a felvidéki táborlakókat: “Külön köszöntelek benneteket felvidéki testvéreink. Nem tudom pontosan hányan jöttetek, de nagyon örülök, hogy itt vagytok. Magam is édesanyám révén felvidéki származású vagyok, és itt Komárom-Esztergom megyében nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezek a kapcsolatok épüljenek, szépüljenek és kiteljesedjenek. Miért ne legyen ez így a foci területén is? Magyar gyereknek, magyar csapatban a helye. Azt hiszem, hogy ezt mondhatjuk és gondolhatjuk.”

Vígh Gábor polgármester megköszönte a lehetőséget, hogy a srácok egy héten át jó kezekben, megfelelő szakmai felügyelet mellett, a legjobbaktól tanulhatnak: “Meg szeretném köszönni Komárom-Esztergom megyének és Bajót községnek, hogy a mi ifjú játékosainknak megadatik ez a lehetőség. Sajnos öt helyett három fiúval képviseltetjük magunkat, ugyanis nálunk még folyik a tanév, de remélem jövőre ez másként lesz. Még egyszer köszönjük a lehetőséget, és kívánok mindenkinek tartalmas tábori életet.”
Tóth Zoltán Bajót polgármestere röviden ismertette a hét programját, mely szerint a bajóti edzésekkel töltött négy nap után a srácok Gyulára utaztak, ahol megtekintették a Grosics Akadémiát, majd nemzetközi utánpótlás labdarúgó – tornán vettek részt a U14-es korosztályban.

Az eseményt minden évben Bajót Község Önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendezi meg a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia és a Nyergesújfalu Fc. szakmai támogatásával. A rendezvény célja, elsősorban a sportolás, a szabadidő tartalmas eltöltése, a közösségi kapcsolatok ápolása, de az sem mellékes, hogy minden évben egyre több résztvevő tehetségre is felfigyelnek az Akadémia szakemberei.
– Szőgyéni Televízió-

Nyitott kapuval

Nyitott kapuval
várta Nagyboldogasszony-templomunk a Szőgyén Öröksége Társulás által szervezett “Nyitott Templomok Napja” rendezvényre a látogatókat. Fontos is a templom tárt kapuja, hiszen nem tudhatjuk, ki mikor érzi úgy, elüldögélne Isten jelenlétében, de sajnos manapság zárni kell minden templomot. Az azonban értékelendő, hogy a mi templomunk előtere minden nap nyitva áll a napközben imádkozni vágyók előtt.
A rendezvény apropóját a község első írásos emlékének 860. évfordulója és a Nagyboldogasszony-templom 215 éve történt újraszentelése adta. Az első ízben megrendezett nap egészen különlegesre sikeredett.
Leboc Szabolcs a SzÖT elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Elmondta “Társulásunk a falunkban működő kulturális és történelmi értékeket őrző és gyarapító szervezetek felkarolását tűzte ki célul, és egyben ernyőszervezetként fogja össze ezeket. Ezen célok mezsgyéjén haladva évente legalább egy rangos eseménnyel járulunk hozzá községünk kulturális gyarapodásához.”
A templom terében “Képbe zárt imák” címen nyílt kiállítás a Szőgyéni Kortárs Galéria alkotásaiból. Kunné Paulusz Györgyi ikonfestő, a szőgyéni alkotótábor rendszeres résztvevője ünnepi beszédében a szakrális művészet szépségéről szólt. Kiemelte, a művésznek az a feladata, hogy tükrözze Isten nagyságát, hogy a szemlélők ki tudjanak nyílni az isteni fény felé. A képbe zárt imák mellett a Bajóti Harmónia Kamarakórus gyönyörű énekei is imaként szálltak az égbe.
Svajcer Barbara és Méri Mátyás “Templom és iskola” megható szavalata után a 32. sz. Szent Mihály cserkészcsapat templomunkról készült prezentációját láthattuk.
Lelkiatyánk Farkas Zsolt által bemutatott szentmisén két ereklye is emelte az áhítatot. Az egyik ereklyét a budapesti Szent István Lovagrend hozta, mégpedig Szent István kardját. Tasnádi Gábor így mutatta be az ereklyét: A 2004-es botrányos népszavazás után lovagtársaimmal megvitattuk, kellene egy olyan tárgy, amelyet a Kárpát-medencében körbehordozva elmondhatjuk: összetartozunk. Egy fegyverkováccsal elkészítettük Szent István királyunk kardjának pontos mását, amely a Koppánnyal vívott csatakor Sóly határában vele volt. 11 évvel ezelőtt elvittük Prágába, mert tudtuk a Szent Vitus székesegyházban őrzik a szent királyunk tulajdonított eredeti kardot. A kettőt összeérintettük és ebben a kardban is benne lett Szent István nemzetkovácsoló és nemzetmegtartó ereje.
A másikat, Szent István milliméteres csontereklyéjét Zsolt atya nemrég találta meg a plébánián. Nem is tudtuk ilyen becses ereklye van a birtokunkban, és most először lett a hívő közösség elé tárva. Ritka alakalom, hogy két ereklye egyszerre legyen jelen a szentmisén, ezért a két szent ereklyét összeérintették, hogy még inkább meg tudják erősíteni a hívő népet. A szentmise végén a díszes tartóba foglalt ereklyét és az ereklye kardot megérinthették a hívek is, hogy ők is részesüljenek Szent István óvó, védő és összetartó erejéből.
Még a vártnál is színvonalasabb volt a Tatai Versbarátok Köre által előadott költemények füzére “A szeretet soha el nem múlik”. A verseket az idősebb korosztály tolmácsolta, sokfajta megélt szituációval, tapasztalattal a tarsolyukban, ezért is tudták úgy előadni, hogy sokunkat a szívünk mélyéig megérintettek.
Bátran kijelentem, falunkban Nágel Dezsőnél senki nem tud többet Szőgyén történelméről. Amatőr helytörténészként prezentációval egybekötött előadást tartott a jelenlévőknek Szőgyén történetéről. Sok érdekességet hallottunk tőle, de a téma olyan szerteágazó, hogy idézni nehéz lenne belőle, hiszen már a község megnevezéseit is hosszan lehetne sorolni.
Sor került a”Szőgyéni templomok” gyermekrajzpályázat kiértékelésére. Miután szemrevételeztem a rajzokat, eldöntöttem, nem írok itt nyertest, mert minden rajz szép volt, s mi felnőttek csak gazdagodtunk általuk.
Berényi Kornélia a jubiláló oktatási és kulturális csoportokat méltatta. 65 éves a magyar nyelvű oktatás, 20 éves az Iglice Néptáncegyüttes, 15 éves a 9. Vörössipkás Zászlóalj Felvidéki Hagyományőrző csoport, 15. alkalommal kerül megrendezésre a Csiribiri Kézműves Tábor és szintén 15. alkalommal a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor.
A Koinonia Együttes a dunabogdányi római katolikus templom együttese, akik vasárnaponként szolgálnak a szentmisén, valamint havonta egy misét énekelnek. A saját számokat éneklő együttes családi muzsikusokból áll, hiszen mindannyian rokoni kapcsolatban állnak. Nagyszerű koncertet hallhattunk tőlük. Velük érkezett hozzánk Franta Teréz is, akinek szüleit 1947-ben telepítették ki Szőgyénből.
A programsorozat a Sacra Corona történelmi film vetítésével folytatódott, Szent László életéről. A templomi miliőben a film még azoknak is élmény volt, akik már látták. A jó akusztika okán a hang betöltötte a teret, s a leszálló est árnyai pedig a templom falait korabeli díszletekké változtatták.
A szép nap betetőzése a “mécsvilágos” szentségimádás volt, ahol többek között hálát adhattunk a szép napért és Kovács Kincső énekével végződött. Köszönet még a templomi énekkarnak is a közreműködésért. -bokor-
Fővédnök: Dr. Farkas Zsolt, Fő támogatók: Nyitra megye, Szőgyén Község Önkormányzata

templ (1)

templ (3)

templ (4)

templ (5)

Tájház és régészeti múzeum egyben

A felújított tájházat  június 4-én a Tájházi Találka keretében nyitották meg a látogatók előtt. Farkas Zsolt esperes atya újra szentelte a tájházat, hogy Isten áldása legyen a házon a benne tevékenykedőkön és a látogatókon.

A találka törökkori harcokat felelevenítő próbatételekkel kezdődött  az Aranysólyom Lovagrend szervezésében, ahol 13 diákcsapat versenyzett a község értékes díjaiért. A fődíjat Blahovics Nándor, Kovács Kristóf, Halász Lázár nyerték. A gazdag kultúrprogramban felléptek az iskolák diákjai és az óvoda csoportjai, a Jázmin Népviseletes Asszonykórus Bajótról, a Nánai Színjátszó Csoport Theater Mucsa jelenetével, az IringóTáncStúdió kis és nagy csoportja, sőt a színpadon megjelent maga Südi Iringó is- táncba hívva a jelenlévő gyerekeket. Volt szalmában hempergés és nem utolsó sorban hajnalig tartó tájházi mulatság.

Ahogy már az előző havi számokban erről hírt adtunk, a felújításra azért kellett sort keríteni, mert a víz alámosta a falakat, azok megrepedtek és a ház életveszélyessé vált.  Vígh Gábor polgármester elmondta:  A falakat alábetonoztuk,  és ereszcsatornák is kerültek az épületre. A helyiségeket újra kimeszeltük, ahol kellett vakoltunk, megépítettük a vízelvezető csatornákat, rendbetettük az udvart.  Mivel a község megvásárolta a tájház melletti található házat és telket is, a kettőt egybenyitottuk,mellyel egészen különleges belső tér adódott – ennek kihasználására még gyűlnek az ötletek. Megújult a színpad is, amely kockapadlóból lett összerakva, valamint került a tájházba 20 asztal 40 paddal, mert a régiek már tönkrementek.

A 11 éve átadott szőgyéni tájház a messze környék legautentikusabb tájháza – kezdte ünnepi beszédét Gudmon Ilona az Érsekújvári Thain János Múzeum igazgatónője.  A berendezéshez csupa szőgyéni tárgyakat gyűjtöttünk szőgyéni emberektől , így elértük, hogy a legvalósághűbben tárul elénk  egy 1920-as évekbeli parasztház. Látogatják nem csak a környékről, de távolabbi vidékekről is, hiszen nagyon fontos, hogy a fiatalabb generáció lássa, milyen volt eleink élete – hol, milyen körülmények közt életek együtt generációk. Sajnos egyre fogyatkozik azoknak a száma, akik ezt a szép, de kiegyensúlyozott életet megélték.  A tájház fontosságára akkor döbben rá leginkább az ember, ha például a műszaki állapota miatt be kell zárni. Ilyenkor teszünk olyan engedményeket, hogy kerüljön a házra ereszcsatorna, ami eredetileg nem volt része az épületnek, de a tájház megóvása érdekében ez elkerülhetetlen lett.

Másnap Svajcer Edina tárlatvezetővel és dokumentátorral járjuk végig az épületegyüttest. A szőgyéni tájház, többek közt azért is különleges, mert a mellette található épületben a helyi ásatásokból származó kiállítási anyag látható a Thain János Múzeum gondozásában, de a tájház is a múzeum kihelyezett expozíciója – kezdi a bemutatást Edina.

A tájház négyes felosztású – tiszta szoba, konyha, hátsó szoba, kamra. Mivel jómódú parasztember portájáról beszélünk, ehhez kapcsolódott még az istálló és a nagy méretű pajta. Ki ne felejtsük, a minden akkori portán megtalálható nyári konyhát és az ólakat. Egy 18 méter mély kút is található az udvaron, valamint egy régi körtefa, amely ha beszélni tudna, sok érdekességet elárulhatna…

Épp, amikor a riport készül, Esztergomból jön két látogató.  Sok ismerettel rendelkeznek a környékről és érdeklődve hallgatják Edina tárlatvezetését. – Régészeti múzeumunkban a község területén végzett ásatások során előkerült tárgyak vannak  kiállítva. A leglényegesebbek a legyeli kultúrából származó leletek, melyek Szőgyént régészeti körökben ismertté tették. A Kr. előtti 5. évezred első feléből egy föld-fa szerkezetű palánkvárral körülvett rézkori települést tártak fel a Busa hegyen – mély árokkal, lakóházakkal, temetőkkel.  A kör alakú földvár nem csak erődítményként, de Hold-szentélyként is működött, hiszen a négy bejárata a holdkelte és holdnyugta irányában voltak tájolva, figyelembe véve a téli és nyári hónapokat. Ez igazi raritás, mert ilyen rotunda típusú építmény igen ritka, és az akkor élt emberek figyelemreméltó csillagászati tudásáról tesz bizonyságot. Ezen a lelőhelyen találták meg azt azokat az antropomorf edényeket, melyek “szőgyéni edényekként” kerültek be a régészeti lexikonokba. Ezeket kizárólag áldozati célokra használták. És mivel községünkben három nagy ásatás is folyt az elmúlt évtizedekben, kerültek a felszínre leletek a badeni kultúrából, a bronzkorból, a korai vaskorból, a középkorból. Ezen tárgyak java részét persze elvitték a nagy múzeumok, de az itt kiállított különlegességekből is képet alkothat az idelátogató az elmúlt korokról.

Most, hogy megújultunk, szeretettel várunk minden egyéni érdeklődőt, iskolai osztályokat, turistacsoportokat, akik bele szeretnének kukkantani a régmúltba és dédapáink életkörülményeibe.

Bokor Klára

tájház0 tájhaz3 tájhaz4 tájhaz5 tájhaz6 tájház2 (Copy)

Kerékpárral Tata és Szőgyén testvértelepülések között

Kerékpárral Tata és Szőgyén testvértelepülések között

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is sor került a Szőgyén – Tata kerékpártúrára, ahová a Csongrády Lajos Alapiskola diákjai, pedagógusai és néhány sportot kedvelő, merész vállalkozó is csatlakozott. Szarka Andrea igazgató asszony mellett Farkas Zsolt atya is végigbiciklizte a 70 km távot. Velük kerekezett Volter László, a biciklizés szerelmese is. Bósa tanító bácsival tartott Süli Bence, Smidt Kristóf, Rácz Csaba, Nagy Benedek. Vállalta a megmérettetést a Koncser házaspár és Száraz Attila is.

A visszaúton közülük néhányan együtt kerekeztek a tatai kerékpárosokkal, őket Varga András tanár, önkormányzati képviselő vezette. Tatai vendégeink részt vettek a Tájházi Találka programjain. Vasárnap délelőtt az oroszkai Hadtörténeti Múzeum látogatásával kedveskedett nekik Vígh Gábor polgármester. Elkísérte őket Zsolt atya és Leboc Szabolcs képviselő is. Az esős délután ellenére rövid kultúrműsorral emlékeztek a nemzeti összetartozás jegyében az Emlékparkban, és koszorút helyeztek el az emlékoszlop előtt.

Berényi Kornélia

Hogy teljesítettek focistáink?

Kunyi Tamás sportelnök 2015/2016 szezonvégi értékelője
Diákcsapatunk a IV. Liga Érsekújvári járás U15 ös bajnokságában szerepelt.
A srácok viszonylag kihozták a maximumot a bajnokságból. A fiúk rátermettebb és jóval jobb fizikumú ellenfelekkel találkoztak hétről hétre, ezért nem csodálkozhatunk, hogy hullámzó teljesítményt nyújtottak. Elmondhatjuk, hogy Golán Attila legénysége tisztességesen helyt állt még a legnehezebb meccseken is. Azt hogy jóval fiatalabb csapat volt a szőgyéni az összes többinél, az is mutatja, hogy az egyedüli, aki kiöregedett az a kapus Süli Bence. A srácok a 7 csapatos bajnokság az 5. helyen végeztek. Gólarányuk 78 rúgott és 81 kapott gól. A csapat legeredményesebb játékosa Pekaj Denis a maga 43 góljával. Reméljük a jövőben jobb és kiegyensúlyozott teljesítménynek köszönhetően már az élmezőnyben végeznek a srácok.

IFI csapatunk az V. Liga Keleti csoport 16 csapatos bajnokságában szerepelt.
A jól sikerült ősz után egy gyengébb tavaszt produkáltak. Elmondhatjuk, hogy a vártnál még így is jobban teljesítettek. A tavaly ősszel kiesett 6 játékost nem volt egyszerű pótolni. Olyan hazai játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig szinte soha nem léptek kezdőként pályára, és csereként is szinte alig kaptak játék lehetőséget. Hétről hétre 4-5 ilyen játékos lépett pályára kezdőként. Tisztességesen helyt álltak és becsületesen küzdöttek hétről hétre a náluk tapasztaltabb csapattársaikkal. A bajnokság 6. helyén sikerült végezni a srácoknak. Gólarányuk 80 lőtt és 54 kapott gól. A csapat legeredményesebb játékosa Pirtyák Tamás volt 28 góllal. Idén is vannak kiöregedett játékosok, akik ősztől már a felnőtt csapatban folytatják. Név szerint: Kaszner Máté, Laczkó Márió, Szász Richard, Nothart Alex és Nágel Nikolas. Őszre egy újabb nehéz bajnokságnak néznek elébe a srácok, de reméljük a kellő figyelem és odaadás meghozza az eredményeket is.
FELNŐTT csapatunk az Érsekújvári járás VI. Liga 16 csapatos bajnokságában szerepelt.
A csapat hullámzó szezont produkált. A gyengébb ősz után a 9. helyről fordultak a srácok a tavaszi fordulókra. Fel volt adva a lecke, hogy a felsőházban végezzenek a fiúk. Nothart Michael érkezése feldobta a srácokat a tavaszi szezonra. Meg is mutatkozott az eredmények ugyanis a bajnokság végére sikerült elérni a dobogós 3. helyezést. Hétről hétre szoros és izgalmas meccseket játszottak. Voltak gyengébb pillanatok, de összességében a 3. helyezés teljesen kiérdemelt. Szőgyén csapata a 2. legjobb támadósorral rendelkezett a bajnokságban 79 lőtt góllal. Gólfelelősek elsősorban Árendás Tomi ( 21 ) és Nothart Michael ( 17 ) voltak. Ki kell emelni e két teljesítményt ugyanis a bajnokság legjobb góllövője 33 góllal zárt, de a két szőgyéni srác csak a mérkőzéseket felét játszotta a bajnokság során, mivel Tomi minden második héten szerepelt és Michael csak tavasszal csatlakozott hozzánk. A védelem sem szégyenkezhet ugyanis a bajnokság 3. legjobb védelme a szőgynieké 47 kapott góllal. Reméljük a következő szezon már kiegyensúlyozottabb lesz és az első helyért harcolnak majd a fiúk. A becsületes munka és a hozzáállás biztosan meghozza a jó eredményeket is.
Szeretnénk megköszönni minden játékosnak, aki hétről hétre dolgozott és becsületesen odatette magát a mérkőzésen ezzel képviselne a Szőgyéni Sportegyesületet, színeit. Továbbá köszönet minden szurkolónak, segítőnek és támogatónak, akik nem fordultak el tőlünk a gyengébb pillanatokban sem. Akik hétről hétre kiálltak a csapatokért és támogattak minket. Nélkülük ez aligha sikerült volna. Reméljük a jövőben is számíthatunk rájuk, ugyanis jóval könnyebb úgy dolgozni, hogy segítenek és mellettünk állnak. HAJRÁ SZŐGYÉN!