posted by

Király Patrik, Rácz Csaba és Varga Botondnak abban a szerencsében volt része, hogy az idén a 10. Bajót-Gyula Országos Labdarúgó utánpótlás edzőtáborba utazhatott június végén. Kiss-Rigó László a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója, a bajóti edzőtábor szervezésében is aktívan tevékenykedő Szeged-Csanád megyei püspök nevével fémjelzett tehetséggondozó küldetése elsősorban a rátermett ifjú labdarúgók felkutatása.
A bajóti művelődési házban Dragóner Attila 28-szoros válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Ferencváros utánpótlás vezetője köszöntötte a 23 táborlakót. “ Úgy gondolom, hogy egy ilyen tábor nagyon jó alkalom arra, hogy összekovácsoljon titeket. A másik, hogy mindent megtegyetek azért, hogy megmutassátok a tudásotokat és ehhez nagyon sok szorgalom kell és hit, akarat, szenvedély… Nem mindig elég az, hogy valaki tehetséges, technikás, gyors. Minden tudásnak össze kell érni.“
Popovics György Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke külön köszöntötte a felvidéki táborlakókat: „Külön köszöntelek benneteket felvidéki testvéreink. Nem tudom pontosan hányan jöttetek, de nagyon örülök, hogy itt vagytok. Magam is édesanyám révén felvidéki származású vagyok, és itt Komárom-Esztergom megyében nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezek a kapcsolatok épüljenek, szépüljenek és kiteljesedjenek. Miért ne legyen ez így a foci területén is? Magyar gyereknek, magyar csapatban a helye. Azt hiszem, hogy ezt mondhatjuk és gondolhatjuk.“
Vígh Gábor polgármester megköszönte a lehetőséget, hogy a srácok egy héten át jó kezekben, megfelelő szakmai felügyelet mellett, a legjobbaktól tanulhatnak: „Meg szeretném köszönni Komárom-Esztergom megyének és Bajót községnek, hogy a mi ifjú játékosainknak megadatik ez a lehetőség. Sajnos öt helyett három fiúval képviseltetjük magunkat, ugyanis nálunk még folyik a tanév, de remélem jövőre ez másként lesz. Még egyszer köszönjük a lehetőséget, és kívánok mindenkinek tartalmas tábori életet.“
Tóth Zoltán Bajót polgármestere röviden ismertette a hét programját, mely szerint a bajóti edzésekkel töltött négy nap után a srácok Gyulára utaztak, ahol megtekintették a Grosics Akadémiát, majd nemzetközi utánpótlás labdarúgó – tornán vettek részt a U14-es korosztályban.
Az eseményt minden évben Bajót Község Önkormányzata és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendezi meg a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia és a Nyergesújfalu Fc. szakmai támogatásával. A rendezvény célja, elsősorban a sportolás, a szabadidő tartalmas eltöltése, a közösségi kapcsolatok ápolása, de az sem mellékes, hogy minden évben egyre több résztvevő tehetségre is felfigyelnek az Akadémia szakemberei. – Szőgyéni Televízió-

Comments are closed.