Visszatekintve az elmúlt 25 évre mit érez?

Hálát elsősorban. Azt olvasom szent János evangéliumában, hogy nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket. Ez a papi hivatás alapja. Nem tudom, miért éppen engem is, de hálás vagyok érte, nagyon. Úgy érzem, papi hivatásom által egészen közelről tapasztalhatom meg Isten csodálatos szeretetét. Nemcsak mint gyarló ember, bűnös voltom iránt, például a szentgyónásban, mert ezt sokan mások is tapasztalhatják, hanem mint olyan valaki, aki a papi szolgálat által másoknak is továbbítja Isten szeretetének misztériumát.

Mindig is érezte ezt a 25 év alatt?

Az elméletet tudtam, a gyakorlat nehezebb. A papi életet is, mint minden más élethivatást, tanulni kell. Az élet tanít… Voltak persze nehéz idők, volt mikor nem voltam hivatásom magaslatán, olyankor nem éppen a hálát éreztem. Kínlódtam magammal, viaskodtam is Istennel, nem mindig vettem észre, vagy nem voltam képes átélni, kicsoda is Ő. Néha olyat is éreztem, hogy terhemre van a papi élet, de hála Istennek, lassan letisztultak a dolgok, ma már mosolyogva szemlélem Isten pedagógiáját, hűségét.

Hivatástudata mikor kezdett formát ölteni? – szülői ház, környezet, barátok?

Erre nehéz válaszolni. Bármit mondanék, mások is mondhatnának hasonlókat, akik nemcsak hogy papok nem lettek, hanem még hitüket is elveszítették. Sokan dicsekedhetnénk jó, áldozatos, példás szülőkkel, vagy azzal, hogy gyerekkorunkban szívesen, lelkesen ministráltunk… Maradjunk abban, hogy ez számomra is titok maradt.

Az emberekben él egy idealizált kép a papról, amelynek elég nehéz, ha nem lehetetlen megfelelni. Valahol olvastam „a pap Krisztus ikonja”. Sokszor nem ezt látjuk. Hogy sikerül ez a mindennapokban?

Én is olvastam olyat, hogy a pap a másik Krisztus. Aztán kiderült, hogy eredetileg ez úgy szólt, hogy a keresztény a másik Krisztus. Talán a középkorban alakult ki a pap túlzott misztifikálása. Úgy gondolom, ma már reálisabban néznek az emberek a papra. Akik hívők, azok tudják, hogy a pap egy eszköz, Isten népének szolgája. Krisztus nevében szolgálja őket.

Ön szerzetespapként él. Miben különbözik a pap és szerzetes életvitele?

A szerzetesi hivatás általában meghívás Isten szolgálatára egy közösségben. A premontrei szerzetes lelkipásztori szolgálatot végez a nép körében, onnan tér mindig vissza a kolostorba, ahol közös az ima, az étkezés, a testvérek szeretete biztosít hátteret a hívek szolgálatához. Jómagam ebből kimaradtam. Édesanyám nagyon korán megözvegyült, szüksége volt közelségemre, így nem mentem el Jászóvárra, plébánosként próbálok legalább valamit megélni rendem lelkiségéből.
-bk-