Meg is adták a módját rendesen. Farsang farkán háromnapos vigadalmat rendeztek, amely vasárnap délután vette kezdetét és hétfőn, majd kedden is folytatódott. Ekkor azonban – pontban tíz órakor - a bíró hármat koppantott botjával a helyiség padlójára jelezvén, vége a vigaszságnak, eljött a böjt ideje.  

De mire való a böjt? Miért nem lehet mindig örömködni, élvezni az életet? Ez a gondolat persze csak a mai hedonista korban fogalmazódik meg. Régebben egészen természetesnek vették az emberek, hogy ideje van a befelé fordulásnak, a lelki, isteni húrokra való hangolódásnak. A mai társadalom nem értékeli az önfegyelmet és önmegtartóztatást, és ennek bizony kárát látja nem csak a fiatal nemzedék, hanem mindannyian. Az Egyház úgy tanítja, a böjt magában foglalja az ételektől és italoktól való tartózkodást, hogy a lelki növekedésre koncentrálhassunk. Jézus példát adott nekünk, hiszen maga is böjtölt negyven napig, mielőtt elkezdte nyilvános működését. A böjt tehát sokkal több annál, hogy nem eszünk egy darabig – bár sokan a maiak közül csak ezt az oldalát nézik (legalább lefogyok egy kicsit). Ha a böjttel egyidejűleg nem keressük imádkozva az Isten vajmi kevés hatása lesz ránk. Ám ha az Urat keressük, csodálatos dolgok fognak történni. Imáink váratlanul meghallgatásra találnak és Isten különleges módon megáldja a vele töltött időt.
(bok, az Ige köztünk)