A község történelme és műemlékei

A község történelme

A mai település első írásos említése „Scheuden“ néven 1156-ból származik. 1242-ben tatárok foglalták el, kivonulásuk után IV. Béla király szlovák és német telepeseket hívott a községbe. Mintegy 40-50 német család érkezett, és a község ezzel két részre szakadt (Ungarica Villa Sceudin, Theutonica Villa Sceudin). Ezek tulajdonképpen a máig használatos Magyarszőgyén és Németszőgyén elnevezések, bár a község 1944. január 1-jén egyesült. Az egyesített község neve Szőgyén lett.

amforaA régészeti kutatások eredményei bebizonyították, hogy ez a terület már a kőkorszak elején lakott volt. Az első ásatásokat a Busahegyen végezték, amely a legjelentősebb lelőhellyé vált, több ezer éves kőszerszámokra bukkantak ezen a helyen. Feltárták egy település maradványait is, az i.e. 4. évezredből. Ezután a Busahegy elnéptelenedett, de az i.e.3. évezred derekán két újabb településnek adott otthont. Az első ismert itt élő népcsoportot a kelták alkották, akik az i.e.4. évezredben érkeztek. Az i.e.1. évezredben a terület a Római Birodalomhoz tartozott. Az i.sz.5. században megjelentek a hunok, akiket a mai magyarok elődjének tarthatunk. Őket az avarok, majd a 8. században a szláv morvák követték, akik már mezőgazdasággal foglalkoztak. A magyarok a 9. század végén érkeztek és Duna mindkét partján telepedtek le.

A török háborúk idején Szőgyén stratégiailag rendkívül fontos település volt. Ennek bizonyítéka, hogy – az érsekújvári védelmi rendszer részeként – sánccal körülvett palánkvár épült itt. A törökök távozása után az országban rendfenntartó csoportokat szerveztek, 1696-ban Szőgyénben is megalakult egy ilyen egység. 1703-ban kitört a Habsburg-ellenes Rákóczi –féle szabadságharc, amelynek során Rákóczi katonái – a kurucok- Szőgyént is elfoglalták.  A harcok 1710-ben értek véget, ám még ebben az évben újabb ellenség jelentkezett: a pestis. Szőgyénben is egész családok estek áldozatául, és a lakosság száma drasztikusan csökkent. Mária Terézia úrbéri rendeletének  értelmében 1768-ban vagyonösszeírás céljából bizottság érkezett Szőgyénbe. Az általa készített jegyzőkönyvből tudjuk, hogy Magyarszőgyénben és Németszőgyénben akkor összesen 330 család élt (174 illetve 159), amelynek 4533 katasztrális hold területen gazdálkodtak és rétjeik évente 428 szekér szénát adtak.

Az 1848-as forradalom eszméi Szőgyénben is lelkes fogadtatásra találtak. Május 16-án alakult meg a helyi nemzetőrség, amelynek kapitányává Pathó Pált választották.
A századfordulón azonban Szőgyén lakóinak száma folyamatosan növekedni kezdett. Ekkor merült fel először a két község egyesítésének gondolata is. Legfőbb támogatója Csongrády Gyula jegyző volt, aki közös névnek Szőgyént javasolta, amit a németszőgyéniek is támogattak, a magyarszőgyéniek viszont saját falujuk nevét szerették volna megőrizni.

A trianoni békeszerződés aláírása után (1920) Szőgyén Csehszlovákiához került, ami meghatározta további történelmét. Kezdtek kiépülni az új állam hatósági szervei, ez azonban nagyon lassú folyamat volt. Az elcsatolt területeken, tehát Szőgyénben is egészen 1938-ig magyart használták hivatalos nyelvként. 1927. február 28-án megalakult a Szőgyéni Ipartestület majd 1935-ben mintegy 20 fiatal részvételével megalakult a cserkészcsapat. Ekkor már önkéntes színjátszó kör is működött a községben, amelynek előadásai ünnepnapot jelentettek. Ezek tulajdonképpen a kulturális élet formálódásának kezdetei voltak, és nemcsak szórakoztatták a lakosságot, hanem anyanyelvének  ápolásában is segítettek. 1936-ban új, korszerű téglaépületet emeltek a falu központjában, amely szintén a Gazdakör nevet kapta. Főleg ősszel és télen itt jöttek össze az emberek, hogy előadásokat hallgassanak az új termesztési módszerekről. Az 1938-as év ismét mélyreható társadalmi változásokat hozott. Szlovákia többnyire magyarok lakta déli területeit november 2-án Magyarországhoz csatolták. Gazdasági téren szinte semmilyen törés nem következett be, az emberek gyorsan megszokták az új körülményeket, a község agrárjellege sem változott. Ebben az időszakban került ismét napirendre a község egyesítésének kérdése is. Az ellentétek fokozatosan elcsitultak, és 1943-ban mindkét község  önkormányzata elfogadta a javaslatot.

Eközben már tombolt a második világháború. A községben, illetve környékén azonban csak 1944-ben kezdődtek a harcok, de ettől kezdve a csapatok átvonulása többé-kevésbé rendszeressé vált. Az 1945. január 6-án indított nagyszabású szovjet offenzíva Szőgyént is elérte. Február 17-én a németek ellentámadást indítottak, és Szőgyén környékén az eddigi legsúlyosabb harcok bontakoztak ki. Az átfogó szovjet offenzíva végleg visszaszorította a németeket, akik azonban szó szerint az utolsó pillanatokban még elkövettek két barbár cselekedetet: felrobbantották a község mindkét templomát. A Szent Mihály – templom teljesen rombadőlt, a másik, a falu közepén álló Nagyboldogasszony – templom súlyos károsodást szenvedett. 1945.május 9-én Szőgyénbe is eljutott a háború befejezésének híre.

További szomorú dátum volt 1946. november 19-e, amikor – munkaerő-toborzás címén – megkezdődött a dél-szlovákiai magyarok Csehországba, az ún. Szudéta – vidékre történő deportálása. Szőgyénből összesen mintegy 120 személyt telepítettek át az elnéptelenedett cseh országrészbe. Magyarország és Csehszlovákia eközben aláírta a lakosságcseréről szóló egyezményt. Szőgyénben eredetileg 240 család került az áttelepítendők listájára, de az akció itt csak 1948-ban kezdődött. Arra nézve, hány családot telepítettek ki véglegesen, nincsenek megbízható adatok. Számuk 106-135-re, a kitelepített személyeké mintegy 400-ra tehető. 1948 februárjában Csehszlovákiában a komunista párt került hatalomra, meghirdetve a szocializmus építésének programját.. Szőgyénben – ahol a lakosság száma ekkor meghaladta a 3500-at  –  1950-ben alakult meg a helyi nemzeti bizottság. A politikai fordulat után nyomban kezdetét vette a mezőgazdaság kollektivizálása is. Szőgyénben 1949-ben alakult meg az egységes földműves szövetkezet.

Külön fejezetben kell tárgyalnunk a község alapiskoláinak történetét. Itt az 1827-es év számított az első jelentős mérföldkőnek, amikor új iskola épült öt  tanteremmel és kántortanítói lakással. 1868-ban Csongrády Gyula jegyző bátyja, Lajos került a főtanítói és kántori székbe. 1904-ben új, nagyobb iskola épült  8 tanteremmel, ez volt a falu első emeletes épülete. Ezt még Csongrády Lajos rendezte be. 1932-ben már 694 tanulója volt az iskolának. A II. világháború befejezése után, új idegen nevelők kaptak megbízást a tanítás megindítására, amelynek hivatalosan szlovák nyelven kellett volna folynia. Ennek megvalósítása azonban lehetetlen volt, hiszen a tanulók közül senki sem tudott szlovákul. A községben csak 1950-ben nyílt meg újra a magyar tannyelvű Nemzeti Iskola, vele párhuzamosan pedig a szlovák iskola, az előbbibe 155, az utóbbiba 211 tanuló iratkozott be. 1960-ban a két iskolát  egy intézménnyé vonták össze, ekkor 29 pedagógus 628 gyermeket nevelt. A szlovák és a magyar tanulók aránya már fordított volt (198:430). A következő tanévben az iskola háború utáni történetének legnagyobb tanulói létszámával dicsekedhetett: 660 diákja közül 198 a szlovák, 462 a magyar osztályokban tanult. A közös igazgatás 1965 őszéig tartott, a két iskola ekkor ismét különvált. 1981-től a szomszédos Bart községből is ide jártak a gyerekek, de 1990-ben ott is  újraindult az oktatás. Az iskola 2003-ban vette fel a Csongrády Lajos kántortanító nevét. A 2015-16-os tanévben ünnepelte a magyar nyelvű oktatás újraindulásának 65. évfordulóját. Ennek tiszteletére lett átadva a „Történelmi lépcsőház”, melynek segítségével végigkövethető a magyar történelem a honfoglalástól egészen az Európai Unióhoz való csatlakozásig.

A 60-80-as évekből ide kívánkozik még néhány jelentősebb építkezés, mint például a futballpálya (1962), az akácosi csárda és szabadtéri színpad (1966/67), a strand (1968, de később vízhiány miatt bezárták), a Jednota üzletház és a fűrésztelep (1969), a kultúrház (1978), a napközi otthon (1982), a szolgáltatások háza (1985), a gyógyszertárat is magában foglaló egészségügyi központ (1987), valamint a tornaterem (1989). 1991-ben megalakult a községi rendőrség is. A gázvezeték 1992-ben ért ide, a helyi hálózat kiépítése két évvel később fejeződött be. 1994 decemberében nyílt meg az új, korszerű bevásárlóközpont, ahová később a postát is átköltöztették.

A község kulturális emlékei és nevezetességei

Nagyboldogasszony – templom

A hitélet központja s egyben egyik legjelentősebb műemléke a barokk stílus jegyeit viselő Római Katolikus Templom. 1799-ben a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A második világháború során elszenvedett sérüléseit 1957-ben tüntették el, de tornya alacsonyabb lett az eredetinél. Belső tatarozását 1968-ban majd a nyolcvanas évek végén végezték el. Már a nagyságával is lenyűgöző látvány, belső terének szépségére pedig méltóan büszkék az itt élők.

A templom tornya eredetileg 60 méter magas volt. 1838-ban szereltek rá órát. Az alatta lévő domb és a magas  torony miatt környezetéből feltűnően kiemelkedik, messzi vidékről látszik, ezért a környék jelentős tájékozódási pontja. A visszavonuló német csapatok 1945. március 28-án, a Szent Mihály-templommal egy időben felrobbantották. Ekkor megsemmisült a tornya valamint a helybeliek számára eddig szinte nélkülözhetetlen óra is.  Sérülése azonban nem lett olyan végzetes, mint a kistemplomé. A megrongált tetőt és a tornyot a község lakói éveken keresztül óvták a beázástól, a további romlástól. Jelentős állami támogatással és a helybeliek áldozatvállalásával 1957-ben fejeződött be a megrongált részek helyreállítása. A torony mintegy 10 méterrel alacsonyabb lett az eredetinél s ez zavarja az épület harmóniáját. Óra sem került rá. A helyi egyház történetével foglalkozó régebbi írás szerint a templom előtti dombon kápolna és kálvária volt. A bejárata előtt álló kőfeszületet 1710-ben állították, melynek elődje fából készült. Később állították mellé a Fájdalmas Szűzanya és Szent János evangélista szobrát. Valószínűleg mindhárom alkotás annak a kálváriának a maradványa, melyről először 1761-ben tesznek említést. Az épületet körülvevő vaskerítés és annak kőalapzata a XIX. század utolsó éveiben készült. 1987-ben a templom belső terének felújítására került sor.

Szent Mihály-templom

Történelmi források bizonyítják, hogy a község első temploma a XIII. században már létezett, de pontos építési ideje eddig ismeretlen. A világháborúban folytatott harcok során teljes egészében elpusztult az Árpád-kori, román stílusban épült kéttornyú Szent – Mihály templom.
A sok vihart megélt épületet a II. világháború utolsó hónapjaiban több lövés érte, végül szándékos rombolás áldozata lett. A visszavonuló német csapatok 1945.március 28-án felrobbantották. Mindkét tornya és hajója összeomlott, a szentélyi részt kivéve teljesen megsemmisült. A harcok múltával a megmaradt rész csupasz, megrongálódott falai egy ideig még álltak. A mai templom romkertjében, a fák hűsítő árnyékában, kálváriával övezett szabadtéri oltár előtt, akár a lelki nyugalmukat is megtalálhatják az ide látogatók.

Tájház

Az egyik volt parasztházban rendezték be, amely hatalmas gazdasági udvarral és melléképületekkel rendelkezik. Akik a vidéki élet hangulatos világában szeretnének betekintést nyerni, különösen alkalmas hely erre a célra. 2005. október 14-én nyitották meg, az érsekújvári Thain János Múzeum kihelyezett részlegeként. Berendezésre került a régi lakóház épülete, amelyben korhűen mutatják be az emberek életét. Tipikusan több funkciós épületről van szó. Az ide látogató a múltat idéző falusi környezetben találja magát, s a gazdasági udvarban vagy a házban töltött perceit emlékezetessé tesszük.

Régészeti múzeum

A tájház szomszédságában található. A  Szlovák Nemzeti Múzeum régészei 1995 és 2001 között feltárták az elpusztult Szent Mihály – templom és a helyén állt még régebbi templom maradványait. Három helyiségből áll, (első szoba, konyha és hátsó szoba), amelyekben rendszerezve tekinthetik meg a régészeti kutatások eredményeit a látogatók. Az itt látható vitrinekben a Szőgyénről írt különböző kiadványok láthatóak. A jobbra nyíló szobában a  Szent Mihály-templomnál előkerült leletek tekinthetőek meg. Ugyanitt állították ki a község németszőgyéni részében állt Szűz Mária-templom feltárása során előkerült leleteket. Mindezeket a leleteket eredeti mivoltukban vagy fényképen láthatjuk. Megtekinthetjük itt továbbá a Csongrády család és a Szőgyénből származó Király Mária Nicefora nővér életét ábrázoló dokumentumokat.

asatasok1Rondella

Szőgyén község történetírás előtti időszakának megismeréséért a kiváló szlovák régész, Viera Němejcová-Pavúková tett a legtöbbet. 1971 – től az egykori Németszőgyén területén fekvő Busahegyen 13 évig kutatta a kiterjedt ős és újkori lelőhelyeket, amelyek a későbbi időszakban is lakottak voltak.

asatasok2

A Lengyel kultúra idején sokáig létező településen két erődítményt sikerült feltárni, amelyek köralakú mély árokból, palánkkal megerősített földsáncból, valamint négy masszív kapuból álltak. Egész Közép-Európában egyedül Szőgyénben tártak fel erődítmények körül sugárszerűen elrendezett nagy, többhelyiséges lakóházakat és sírokat – itt viszont több helyütt és nagy számban. A Szőgyéni rondellák kutatása során megállapították a két rondella úgy épült, hogy kapuik tengelye az úgynevezett „magas Hold” pályájának két szélső pontja felé irányult. („Magas Hold” –ról akkor beszélünk, ha az égitest pályája a nyári napforduló során északabbra, a téli napforduló idején pedig délebbre nyúlik, mint a Napé. Erre csak 18,6 évenként kerül sor).

Pathó Pál

Az 1848-as forradalom eszméi Szőgyénben is lelkes fogadtatásra találtak. Május 16-án alakult meg a helyi nemzetőrség, amelynek kapitányává „Pathó Pál urat” választották, egyes vélekedések szerint ő Petőfi Sándor Pathó Pál úr című versének hőse. Nemesi családból származott, a közeli Muzslán született 1714-ben. 1829-ben elhagyta faluját és Szőgyénbe költözött, ahol községi jegyzőként működött. Bár nem volt sokáig az említett egység parancsnoka, a község történetének egyik legismertebb alakja. A faluban áll Pathó Pál szobra, a temetőben pedig sírja is megtekinthető. A magyarszőgyéni temető síremléke szerint 1855.április 28-án halt meg 62 évesen.

Az I. VH áldozatainak emlékműve

Az első világháború Magyar – és Németszőgyénben 58, illetve 56 halálos áldozatot követelt. A község lakossága, főleg adakozásból, 1924-ben a Nagyboldogasszony – templom mellett emlékművet állított azok emlékére, akik a háború áldozataivá váltak. A két márványtáblára rávésték nevüket is, de a magyar- és németszőgyénieket elkülönítettek egymástól, mert ekkor még két község létezett egymás mellett.

A II. VH áldozatainak emlékműve

1994 októberében leplezték le a kultúrház előtti parkban a II. világháború áldozatainak monumentális emlékművét. A márványtáblán 190 név olvasható. (97 fő a fronton vagy hadifogságban, 28-an faji vagy politikai üldözöttként koncentrációs táborokban hunytak el, és 65 civil áldozatot követelt a második világégés szülőfalunktól).

A kortárs képzőművészet galériája

A községben 1999-ben szervezték meg a Nemzetközi Képzőművészeti Tábor első évfolyamát. Azóta évente találkoznak itt több ország (Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia, Kanada) képzőművészei, akik különféle művészeti stílusokat és irányzatokat képviselnek. A tábor ötlete Kántor János esztergomi pedagógustól és festőművésztől származik. 2006-ban megjelent a képek katalógusa is, amely az egyes képzőművészek rövid életrajzát és munkásságát tartalmazza. Mivel a képzőművészek itt alkotott műveik egy részét a községnek ajándékozzák, az önkormányzat úgy határozott, hogy a templommal szemben álló épületben galériát rendez be ezekből az alkotásokból.  Jelenleg közel 500 alkotást tekinthetnek meg a látogatók.