A Csongrády Lajos Alapiskola értesítése - iskolakezdés

Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy az oktatásügyi minisztérium határozata és a fenntartó döntése alapján 2020. június 1-től a Csongrády Lajos Alapiskola megnyitja kapuit az 1-5. évfolyam diákjai számára.

A Szlovák Kormány döntése értelmében az iskolalátogatás önkéntes alapon indul, vagyis a tanuló törvényes képviselője dönti el, hogy engedélyezi-e gyermeke számára az iskolábalépést.

A júniusi hónap folyamán a tanítás nem az eddig megszokott órarend szerint folytatódik. Blokkosítva folynak majd a foglalkozások, melyeken a hangsúly az ismétlésen, gyakorláson, az eddig átvett tananyag elmélyítésén lesz, kiegészülve a nevelési tantárgyakkal. A foglalkozások részleteiről az osztályfőnököktől értesülnek majd. Írásbeli felmérés, feleltetés és házi feladat nem lesz.

A tanítás 8,00 órától max. 13,00 óráig tart. Ennek részleteit is az osztályfőnökök jelzik Önök felé.

Az iskolai klub (napközi)  16,00 óráig fog működni. Az ebédet igénylők az osztályukkal előre meghatározott beosztás szerint mennek át az ebédlőbe enni.

Azok a tanulók, akik nem vesznek részt az iskolai oktatásban,  továbbra is távoktatásban részesülnek  az iskola Google Classroom platformján.

A higiéniai óvintézkedésekkel kapcsolatos fontos tudnivalók:

  1. Iskolába érkezés

A törvényes képviselőnek (szülőnek) JÚNIUS 1-JÉN (hétfőn) el kell kísérnie a gyermekét iskolába, és LE KELL ADNIA a BECSÜLETBELI NYILATKOZATOT gyermeke egészségügyi állapotáról (a gyerekorvostól nem kell igazolás!). A NYILATKOZAT  NÉLKÜL A GYERMEK NEM JÖHET ISKOLÁBA!  Ez a nyomtatvány letölthető és kinyomtatható a Google Classroom platformról (az osztályok üzenőfaláról), az iskola facebook oldaláról vagy kinyomtatott formában kikérhető az iskolában május 28-29-én 8,00-12,00 óra közötti időpontban.

Nyomtatvány letöltése itt: szülői nyilatkozat

A tanulót az iskolába csak a törvényes képviselője kísérheti el, illetve a vele egy háztartásban élő családtagja (ugyanez érvényes hazamenetelkor is).  A felnőttek csupán a bejáratig kísérhetik gyermeküket, az iskola épületébe nem léphetnek be!

Ha gyermeke 3 vagy több tanítási napot hiányzik az iskolából, a nyilatkozatot ismét ki kell töltenie az újabb iskolábalépés előtt.

Az iskolábalépés naponta 7,15 – 8,00 óra között a következőképpen történik:

7,15 – 7,25 : 1.osztály

7,25 – 7,40:  2-3.osztály+ a Bartról járatos busszal érkező diákok

7,40 – 7,50:  4.osztály

7,50 – 8,00: 5.osztály

Minden gyermeknek védőmaszkban kell érkeznie. A saját osztályában ezt már nem kell viselnie, viszont az osztálytermén kívül igen! Minden gyermeknél kell, hogy legyen még egy védőmaszk, amit a táskájában tart szükség esetére. Kérjük a szülőket, hogy a tanulónál papírzsebkendő, innivaló és kézfertőtlenítő gél is legyen!

A reggeli érkezéskor a gyermekek kézfertőtlenítésen és testhőmérséklet mérésen átesve    léphetnek be az iskola épületébe. A váltócipő kötelező!

  1. Iskolában tartózkodás

A tanulókkal az egész délelőtt folyamán 1 pedagógus lesz. Törekedni fogunk arra, hogy megfelelő időjárás esetén a tanulók minél többet tartózkodhassanak a friss levegőn (betartva az előírt szabályokat).

Egy tanítási nap folyamán a tantermeket és a nap folyamán használt helyiségeket legalább 2x fertőtleníteni fogjuk. A nap folyamán a gyerekek folyékony szappannal mosnak kezet és papírtörlő kendővel törlik meg azt. Textil törülközőt nem használhatnak!

Igyekszünk betartani más osztályoktól a kellő távolságot.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.

u.i.: Június 1-jén gyermeknap. A gyerekek sportos öltözetben jöjjenek iskolába. Legyen mindenkinél tolltartó, színes ceruzák, olló, ragasztó.

Szarka Andrea, igazgató

Zmena úradných hodín na Úrade práce, sociálnych vecí a rodiny Nové Zámky, pracovisko Štúrovo:

Sajnos ennek a bejegyzésnek csak Szlovák nyelvű változata van. A megtekintő kényelméért az alábbi tartalom alternatív nyelven jelenik meg. Rákattinthat a linkre az aktív nyelv módosításához.

od 01.04.2020 zmena úradných hodín na Úrade práce, sociálnych vecí a rodiny Nové Zámky, pracovisko Štúrovo:

Pondelok                            8.00 – 11.00 h.

Utorok                                 8.00 – 11.00 h.

Streda                                  13.00 – 16.00 h.

Štvrtok                                8.00 – 11.00 h.

Piatok                                  8.00 – 11.00 h.

Je zákaz vstupu rodičov s deťmi do priestorov úradu práce, sociálnych vecí a rodiny (okrem nevyhnutných prípadov, napr. agenda sociálnoprávnej ochrany detí)