Author Archives: Szabolcs Méri

Az idei, tervezett történelmi megemlékezést meghiúsította a koronavírus-járvány, így a
nyilvános megemlékezés elmaradt. A Csongrády Lajos Alapiskola udvarán, Görgei Artúr
szobránál, szűk körben, de méltósággal emlékeztek.
Méri Szabolcs polgármester, az ünnep előtti napon helyezte el az emlékezés virágait a
tábornok szobránál. Díszőrséget álltak, Halász Lázár és Kovács Kristóf, a 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat segédőrsvezetői.
Szarka Andrea iskolaigazgató, Nothart Erika helyettes, és Molnár Dóra a
diákönkormányzat elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját a Csongrády Lajos Alapiskola tanulói és a tantestület nevében a tanítás utolsó napján, emlékezve 172 év távlatából. Március idusán, a napfényes vasárnapon a közösségek nevében emlékeztek a tábornok szobránál. A Szőgyén Öröksége Társulás nevében és az MKP szőgyéni alapszervezete nevében Berényi Kornélia, a IX. Vörössipkás Zászlóalj Felvidéki Hagyományőrzői nevében Leboc Szabolcs és a 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat nevében Švajcer Antónia őrsvezető hajtott fejet. A himnusz eléneklése és a közös ima után koszorút és virágot helyeztek el mindazok emlékére, akik a magyar szabadságért harcoltak.
Ezt követően megálltak a Szent Mihály-templomkertben elhelyezett cserkészkopjafánál, és
mivel mindhárman cserkészek, ezen a helyen a cserkészcsapat nevében rótták le kegyeletüket. Berényi Kornélia emlékezett az 1848-49-es Szabadságharc és Forradalom gyermekhőseire. Than Károly 13 éves, Szabó József 12 éves, Büttner Emil 16 éves, Pilászanovics Béla 14 éves, Koroknay Dániel 14 éves és Illyés Bálint 13 éves fiúk hősi tetteit elevenítette fel. Sok fiatal fiú állt be 1848-49-ben a nemzeti hadseregbe és közülük sokan adták életüket a hazáért.
Az emlékezők virággal és mécsessel adóztak a bátor tizenévesek hőstettei előtt, és imában kérték: Emlékük legyen áldott, pihenésük csendes!

Berényi Kornélia

 

 

Áldott legyen emléke a Márciusi ifjúságnak! – hagyta ránk örökül, a már jelmondattá vált üzenetet Pósa Lajos, költő, meseíró, dalszerző, a magyar gyermekirodalom klasszikusa.
Ezt tartotta szem előtt a Csongrády Lajos Alapiskola vezetése, amikor a koronavírus kitörése kapcsán úgy döntött, hogy az iskola falai között ünnepelnek, és az osztályokban emlékeznek az 1848-49-es Szabadságharc és Forradalom eseményeire.
Ünnepi hangulatot árasztottak a folyosók, a tantermek, hiszen a diákok munkája nyomán ablakdíszek, faliújságok, tablók hirdették a magyar történelem legszebb időszakát, azt a tavaszt, mely 172 évvel ezelőtt lázba hozta nemzetünket.
Mivel nagylétszámú gyülekezést nem lehetett rendezni, ezért az osztályokban tartották meg az emlékórákat. Rendhagyó foglalkozásokkal készültek az osztályfőnökök, ünnepi hangulatot varázsolva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az alsó tagozatos osztályokban, énekkel, versmondással, kézműves foglalkozásokkal, vetítéssel, rejtvényekkel idézték fel a történelmi március 15-ét. A felső tagozatos tanulóknak az osztályfőnökök gondoskodtak a rendhagyó történelem órákról, igényes foglalkozásokat biztosítva számukra. Az iskolában dolgozó Polák tanító-házaspár egy-egy történelmi társasjátékot készített erre az alkalomra. A gyerekek élvezték az ismeretszerzés játékos formáját. Az egyik társasjáték a Pilvax kávéháztól a Landerer nyomdáig vezette el a játékosokat, miközben ismeretek szerzése közben, ugyancsak megszerezték a Jókai nevéhez fűződő 12 pontot. A másik társasjáték szintén a Pilvaxba
repítette el a tanulókat, miközben Petőfi, Irinyi, Jókai és Vasvári szerepében a Nemzeti Színházba kellett eljutni, számtalan történelmi ismeretszerzés és feladatteljesítés révén.
A történelmi napok befejezéseként az igazgatóság és a diákönkormányzat képviselői – a cserkészek díszőrsége mellett – koszorút helyeztek el, az iskola udvarán, Görgei Artúr tábornok szobránál. Az ünnepi hetet a kényszerszünet követte, mely két hétig tartott, és ami az online tanulással folytatódott és folytatódik a tanév végéig. Az iskolaudvar elcsendesedett, és Görgei tábornok szobra is ugyancsak elárvult az iskola udvarán. Bizonyára hiányolja a gyermekek derűs nyüzsgését, de néhány koszorú és virág emlékezteti őt arra az ünnepre, mely szokatlan keretek közt, de méltó módon zajlott
2020. március idusán a Csongrádyban.

Berényi Kornélia