Írta:

INFORMÁCIÓK A TANÉVKEZDÉSSEL KAPCSOLATBAN

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

A 2020/2021-es tanév szeptember 2-án 9 órakor osztályfőnöki órákkal kezdődik. Ezen a napon 10,30-ig tartózkodnak a diákok az iskolában. A járványhelyzettel kapcsolatos megkötések miatt közös  ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ NEM LESZ!!! Az első napon csak az elsős gyermeket kísérheti be 1 szülő az iskola épületébe.  

AZ ISKOLALÁTOGATÁS KÖTELEZŐ!!!

Szeptember 2-án az iskolába való belépéskor  minden gyerek köteles leadni a szülő által  előzetesen kitöltött és aláírt becsületbeli nyilatkozatot, melyben fel kell tüntetni, hogy a gyermek augusztus 17-31. között járt-e külföldön, illetve részt vett-e valamilyen tömegrendezvényen.

A BECSÜLETBELI NYILATKOZAT (nyilatkozat 1) LETÖLTHETŐ AZ ISKOLA FACEBOOK OLDALÁRÓL VAGY SZŐGYÉN KÖZSÉG HONLAPJÁRÓL VAGY SZEMÉLYESEN ÁTVEHETŐ AZ ISKOLÁBAN (augusztus 24- 28.  között).

A nyilatkozat (nyilatkozat 1) leadása nélkül a gyermek nem léphet be az iskola épületébe, nem vehet részt a tanítási órákon.

Szeptember 3-tól hagyományos módon 7,30-tól folyik a tanítás. Reggelente továbbra is  lesz lázmérés és kézfertőtlenítés.

Az előírások szerint az alapiskola alsó tagozatán a szájmaszk viselete az osztályban nem kötelező. Minden más esetben /pl. a közös helyiségekben, folyosókon, mosdóban, szünetekben / a diákoknak kötelezően viselniük kell a szájmaszkot,

A felső tagozaton kötelező a maszk viselete az iskola egész épületében és a tanítási órákon is.

A törvényes képviselő köteles biztosítani a gyermeknek 2 szájmaszkot (ebből az egyik pótmaszk) és 1 csomag papírzsebkendőt, A textil törülköző használata egyelőre tilos!!!

Amennyiben a diák több napra megszakítja az iskolalátogatást, és szeretne visszatérni az intézménybe,  le kell adnia egy újabb nyilatkozatot (nyilatkozat 2). Ehhez is a fent említett helyeken lehet hozzáférni.

A napközis foglalkozás az 1- 5. évfolyam tanulói számára biztosítva lesz.

Szarka Andrea, igazgató

nyilatkozat 1

nyilatkozat 2

 

Comments are closed.